Három a magyar...

„Lám, hiába van a mérleg egyik serpenyőjében az a tény, hogy a jelentős infrastrukturális fejlesztések zömét uniós forrásokból finanszírozzák, az eurómilliárdok említésére immunis a közvélemény, sokkal érthetőbb arra panaszkodni, hogy az elnyomó Brüsszel le akar számolni az akácosainkkal. Holott nem rohangál fejszével a kezében Barroso úr akácfáink között, csupán megjelent egy lista az invazív fajokról, ami a szakemberek számára sem nem volt új, sem meglepő. S máris lehet euroszkepszist emlegetni. Hajlamosak vagyunk az EU-val kapcsolatban olyan kisebbrendű módon viselkedni, mintha ma is kívül lennénk, nem részesei az integrációnak. Igaz, néhány nyugat-európai kormány schengeni csatlakozásunkat késleltetve tesz is ezért, dupla adag demagógiával. Mintha itt is, ott is az lenne a baj, hogy nem tudjuk megfelelően használni közös Európánkat, közös készülékünket, mintha nekünk is valamiféle »ujjpótlékra« lenne szükségünk. S ez a szükséges pótlék nem más, mint a több türelem, több empátia, s talán több figyelem a nemzeti, állami, s uniós érdekek mellett az egyének, az európai polgárok érdekeinek az érvényesítésére. Azokéra, akikről állítólag ez az egész szól.
Márpedig bármiféle érdek akkor érvényesül, ha vannak szószólói, vannak képviselői. Akik a schengeni demagóg magatartásról ott, Európa központjában mondják el azt, amit kell. Ugyanígy tegyék szóvá, ami sajátos kisebbségi ügyeinket illeti.
Aki azt hiszi, hogy a román politikusok közül bárki is képviselné a mostani jelöltek közül az erdélyi, partiumi magyarok érdekét Brüsszelben, azt kérem, vessen egy pillantást a PSD plakátjaira, gondoljon Norica Nicolai liberális jelölt hisztériakeltésére a Székelyföld folyóirattal szemben, s vésse az eszébe a kisstílű szatmárnémeti magyarellenes paktumot. Ennyi elég.”