// 2026. június 12., péntek // Villo
Páva Adorján Páva Adorján

Párbeszédítés

// HIRDETÉS

Kétségtelen, hogy az építő jellegű vita már közelebb áll a nagy vonalakban békés mindennapjainkhoz, de e téren is jelentős előrelépésre van szükség.

(Külön)Vélemény

Szerző: Páva Adorján
2014. május 15., 17:26

„Az RMDSZ egyik alapelve, hogy nem a konfrontációban, hanem a párbeszéd erejében hisz. Ezzel együtt még kezdeményezést is alig látni a valós eszmecserére, a nyitott vitapartnerről nem is beszélve. (...)

Legyen hát párbeszéd. Kétségtelen, hogy az építő jellegű vita már közelebb áll a nagy vonalakban békés mindennapjainkhoz, de e téren is jelentős előrelépésre van szükség. Mert rendszerint azt halljuk, hogy mennyire fontos, ám alig találunk példát már megtörtént »kibeszélő« találkozókra.

Tavaly ősszel áttörésként hatott, hogy az EMNT sepsiszentgyörgyi autonómiakonferenciáján végre román politikusok – a PNL szenátora és önkormányzati képviselője – is elmondták véleményüket. Ez az egyik célja az EMNP mostani autonómiakaravánjának is, amelynek során román értelmiségiekkel közösen szeretnék megvitatni a lehetőségeket.

Ez járható út, de addig, amíg a két világ közötti függőhídon flangáló képviselőinknek nem sikerül végre – sokéves kormányzás után – markáns személyiségeket, vezető politikusokat is rábírni legalább a vitára, a konfrontáció helyetti párbeszéd szajkózása üres duma marad.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Székelyhon

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

// még több főtér.ro
Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd