Van egy téglád Kenyában?

Miért pont Kenya? Miért nem Uganda vagy Elefántcsontpart?

Önkénteskedni szerettem volna egy harmadik világbeli országban. Több mint száz helyre küldtem ki az önéletrajzomat, Ecuadortól a Fülöp-szigetekig, mindenfele. Legtöbb helyen az önkéntes munka sok pénzbe kerül, mert a kajáért és a szállásért is pénzt kérnek, így próbálja a szervezet fenntartani magát. Egy weboldalon bukkantam rá erre a kenyai szervezetre. Nem volt egy fénykép se róluk, csak egy rövid leírás, hogy ők egy iskola a Rusinga szigeten és önkénteseket keresnek. És volt egy email cím. Hát nekik is írtam. Elég hamar és tömören válaszoltak, hogy mehetek, ők állják az ételt, a szállást is, csak menjek. Így bukkantam rá erre a kis kenyai szervezetre, és amikor megérkeztem, kiderült, hogy én vagyok az első önkéntesük. Eléggé vakon vágtam bele, de nagyon szép személyes kapcsolat alakult ki köztünk.

Mi késztetett téged arra, hogy egy távoli ország távoli szigetén segíts számodra idegen embereken, mondjuk ahelyett, hogy itthon keress megélhetést?

Földrajz egyetemen tanulok, untam az elméletet, a saját bőrömön akartam megtapasztalni azt, amiről tanultunk. Főleg a társadalmi különbségek, egyenlőtlenségek érdekeltek, ezért kezdtem el keresgélni.

Hogy vágtál neki, és mi történt azóta?

Dolgozni kezdtem itthon egy restauráló cégnél, hogy pénzt keressek az utamra. Hat hónapot dolgoztam, aztán nekivágtam. Fogalmam sem volt, hová érkezem, és pontosan mit is fogok csinálni, csak úgy elindultam. Az iskola igazgatója várt a kompkikötőben; sötét volt már, amikor megérkeztem, csak a szemét és fogsorát láttam. Hazavitt a családjához, és 4 hónapon keresztül velük laktam, velük éltem, a népes család részévé váltam. Az első hónapban az iskolában tanítottam mateket, angolt, kézimunkát, tudományokat. Később fociedzéseket kezdtem tartani az iskola tanulóinak, ami azóta is virágzik Sargy Centre Stars néven, most már mezük van, néhánynak cipője is, és gyakran rendeznek bajnokságokat iskolák között. Hihetetlen, hogy ott, a focin keresztül mekkora tömeget meg lehet mozgatni, ezért mikor sok ember összegyűlt, ezeket az alkalmakat arra is felhasználtuk, hogy az AIDS-ről, maláriáról, meg egyéb aktuális problémákról beszéljünk a gyerekeknek, felnőtteknek.

Az élményeimről blogot vezettem Három piszkos dugóhúzó címen, és ezt egyre több ember kezdte el olvasni. Itt azt is megfogalmaztam, hogy mire van szükség, és kis pénzből mennyi mindent lehetne itt kezdeni. Az emberek elkezdtek adakozni, mi pedig álmodozni, tervezni, megvalósítani. Így indult a történet.

Aztán hazaérkeztem, és sok embernek meséltem a történeteimet, és sokan mondták, hogy ők is szeretnének jönni. Ekkor megalapítottuk a Van egy téglám Kenyában projektet és megszerveztük az első munkatábort 2011-ben, a kolozsvári Genézius társaság és a Blythswood szervezet segítségével. Azóta több tábort is szerveztünk, most ott tartunk, hogy felépítettünk egy 4 osztályteremből álló iskolát, és az iskola gyerekeit támogatjuk havi 15 euróval a „Fogadj örökbe!” programunkon keresztül, de még rengeteg tervünk van a jövőre nézve...

Kik ezek a luók? Hogy élnek? Milyen a kultúrájuk, milyenek a szokásaik?

A luo törzs a Kenyában élő 42 törzs az egyike, ők a harmadik legnépesebb. Például Barack Obama amerikai elnök is luo származású, ezért amióta megválasztották, nagyon sok gyereket neveznek Obamának, többek közt az iskolaigazgató egyik fiát is. Luók nem csak Kenyában élnek, hanem Ugandában és Tanzániában is. A gyarmatosítás korában, mikor egy vonalzóval meghúzták a vonalakat és felosztották a térséget, az etnikai csoportosulásokat is felosztották. A luo kultúra nagyon eltűnőben van, de itt-ott még lehet látni, hogy a régi törzsi táncokat és énekeket még gyakorolják. Az öregeknél lehet látni, hogy az első 4 foguk ki van húzva, ez volt régebb náluk a szokás, ez jelentette a férfivé avatást. Célja az volt, hogy a háborúban felismerjék egymást. Megjegyzem, a kereszténység ma már nagyon elterjedt Kenyában, a törzsi vallások csak 1%, a maradék az iszlám.

Megtanultad-e a luo nyelvet?

Csak a nagyon szükséges kifejezéseket, köszönéseket, ételek nevét. Csak az öregek nem tudnak angolul, ezért ritkán kellett használnom, csak az idősek szórakoztatására szólaltam meg néha. Kenya hivatalos nyelve az angol meg a szuahéli, ezeket nagyon jól beszélik. Az iskolában úgy ösztönzik a gyerekeket az angol nyelvtanulásra, hogy büntetik, ha saját anyanyelvükön szólalnak meg.

Van egy ilyen jellegű tevékenységnek eleje, közepe és vége? Vagy végtelen?

Hát, nekem eléggé végtelennek tűnik. Nekünk mindenképp az a célunk, hogy egy közösséget ne a végtelenségig támogassunk, mert az senkinek nem jó. Most is azon dolgozunk, hogy olyan tevékenységeket indítsunk be a szigeten, ami belátható időn belül anyagilag tőlünk függetlenné teszi az ottani közösséget. Ha sikerül erre egy modellt kidolgoznunk, és az sikeres, a későbbiekben további csoportokat is tudunk hasonló módon segíteni.

Most például a kenyai iskolának egy kecskefarmot és egy haltenyészetet szeretnénk beindítani, terveink szerint ezek két éven belül annyit termelnek, hogy az iskola működtetésének havi költségeit fedezni tudják majd. Egyelőre még az adopciós programunknak köszönhetően működik az oktatás.

Az ilyen jellegű terveinket lehet például egy kecske árával támogatni. De az iskola építésének további szakaszaira is folytatjuk a gyűjtést: egy tégla ára továbbra is öt lej.

Az interjút készítette: Szántai János