Nem kell komolyan venni minden hülyét

Lovasi András könyvtárban még sohasem csinálta. Szonda Szabolcsnak könyvtárigazgatónak sikerült őt rávennie. (Amúgy mind a ketten ugyanolyan kék Converse tornacipőben voltak.) Előzetes félelmeink azért voltak - nehogy szövegelemző szemináriumba csapjon át a beszélgetés -, de ezek azonnal tovatűntek, hermeneutikai kérdésekről ugyanis szinte szó sem esett. Annál többet röhögtünk a Bod Péter dísztermében, amely dugig volt régi és új kispálosokkal.

Jóllehet a Lovasi-szövegeknek vitathatatlan a versértéke, az már a felvezetőből kiderült, hogy András nem tartja magát költőnek, se modern Tinódinak. Nincsen olyan nagy különbség költők és dalszerzők között - mondja,  mindkettőből vannak jók és vannak rosszak. A dalszövegírás ellenben jóval megengedőbb, és kevésbé szigorúbbak a mércéi, ezért választotta ez utóbbit „menekülési útvonalnak”. Példának a Rájátszás-projektet említette, amelyben kéz a kézben jár költészet és könnyűzene, és amelyben egyébként nem egy elvetélt rockzenész is megtalálható - Háy János vagy Grecsó Krisztián.

Mire való a dalszöveg?

Napi használatra, mint a kéztörlő vagy az újság. A popzenével tulajdonképpen kitamponáljuk valóságot. Kitűnő mankó: az emberek akkor használják a verset vagy a dalszöveget, amikor a lelkük szebbik részét szeretnék a másik fele fordítani - mondja Lovasi. „Látok egy képet magam előtt, csak nem megfestem, hanem leírom” – magyarázta.  Azt is elárulta a dalszövegírás folyamatáról, hogy sokszor nem kanyarítja arra, amerre kanyarodhatna, hogy nagyobb sláger legyen. Ja, és ma már néhányat cikinek érez.

A Kispál és a Borz énekese már tizenéves korában betéve tudta a József Attila-verseket. Nem is gondolják, milyen egyszerű oknál fogva.

Az ugye-érzés

Csontváry állítólag a Műcsarnokban szervezett kiállításán elbújt a festményei mögé, hogy hallja, mit mondanak a szemlélődők a kép láttán. A Sétakocsikázás újholdnál Athénban című festménye előtt egyszer egy asszony álmélkodva szólt a férjéhez, hogy „Drágám, ez tényleg ilyen!” Mire Csontváry kilépett a kép mögül: Ugye?

Ettől a rezonálástól lesznek erősek a Kispál-szövegek. Semmiért nem adnánk azt az érzést, amit egy ilyen reveláció, akár évekkel később, a legváratlanabb pillanatban katalizál bennünk. András szerint ezt a visszaigazolást iszonyúan irigylik a költők a popzenészektől.

Kontroll Csoport, A. E. Bizottság, Balaton, Európa Kiadó - Lovasi szerint a 80`-as évek Budapestjének avantgarde popja ugyan jobb volt, legalábbis lázadóbb és némileg ambiciózusabb, mint az Első Emelet és a Szikora-vonal, ők nem kívánták folytatni ezt az iskolát. Valami mást akartak. És hát jó időben voltak jó helyen. Ennek az időszaknak, a klubok ún. második nyilvánosságának a legnépszerűbb bandái a Tankcsapda és a Kispál és a borz. Ahogy Lovasi emlékszik - utóbbi volt a bölcsész metál, előbbi pedig a rendes.

Senkiháziak kezében a popszakma?

Többnyire igen, de iróniával mindig lehet védekezni ez ellen. „Látom magamat kívülről, és tudom magam kontrollálni; látom, a popzenében annyi hülye van, hogy én semmiképpen nem szeretnék közéjük tartozni" - így Lovasi. Merthogy manipulál: sokszor nem vesszük észre, de ugyanazt a dolgot adják el nekünk újra és újra. Persze elismeri, hogy a műfaj hatásmechanizmusait használja, de azt mondja, nem szeretné kihasználni. Bólogatunk, Kispálon tényleg soha nincs tapsoltatás, és azt se kérdezi senki meg, hogy mindenki ott van-e?