Nem tudom másként mondani: számomra csalódás a könyv. Pedig igyekeztem nem nagy elvárásokkal megterhelni épp csak megszülető „viszonyunkat”.
Bodor Johanna művéről van szó, a Nem baj, majd megértem című, nem is tudom igazán, hogy miről. Hiszen már a műfaja is problémás. Az elején semlegesen „írásnak” nevezi az életének egy igen fontos részét elmesélő memoárt, majd félénken, zárójelben, talán a kiadó nyomására, mégis megkérdi: regényt? Aztán a legvégén, mintegy lezárásként már arról beszél, hogy nem író, ezt is inkább baráti unszolásnak engedve hozta össze, majd jön talán a legpontosabb meghatározás: ez a könyv tiszteletkör.
És tényleg. Azok iránt, akik segítettek a fiatal balerinának, hogy névházasság ürügyén elhagyja az országot, egyesítse a családot Magyarországon, hogy kvázi feláldozza magát szülei biztonságáért. Ezzel nincs is baj, remek alapanyag az ilyen trauma. Csakhogy a könyv jobbára a hála hangján szólal meg, ami talán jó egy memoárnak, de nagyon rossz egy regénynek. Úgyis mondhatnám, hogy a hála nem jó tanácsadó. Túlságosan jónak hagyja meg a gyarló szereplőket, hőssé teszi a kevésbé hősöket is. Ezért a mű néha az Oscar-köszönőbeszédeket idézi, máskor meg a lányregényeket. Én már attól is visítani tudok, ha valaki nagy É-vel írja az édesanyját meg az édesapját. Távolságtartás nélkül ugyanis nincs regény, csak modorosság. (...)
De hát nem író, mondja ő is, és azok is, akik védik a könyvet. De hát aki ír, arra mégis valahogy így kezdünk tekinteni. Egy táncos, aki írt egy könyvet. És ez bizony már azzal is jár, hogy íróként ítélik meg, akként kezdik kezelni. (...)
Bodor Johanna sem dilettáns. Író. Kár, hogy nem gondolta át jobban a következményeket.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.