// 2026. november 3., kedd // Győző
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Ady, a zsoldos?

// HIRDETÉS

A szoborállításoknak vége, vajon a szoborrombolások évei következnek?

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. április 15., 19:08

„Április 11., a Magyar Költészet Napja előtt elektronikus postaládámba megérkezett egy olyan két és fél oldalas interjú másolata, amelynek eredetije a magyarországi Demokrata című folyóiratban látott napvilágot 2013. november 20-án. Az interjúban Raffay Ernő történész beszél Szabadkőműves béklyóban – Ady és a szabadkőművesség című könyvéről, és bízom benne, hogy előbb-utóbb az Ady-értő erdélyi magyar irodalomtudósok is elolvassák mind az interjút, mind a könyvet, és kifejtik véleményüket.

Mert mit is állít Raffay? Hogy Ady Endrét egész egyszerűen lefizették ahhoz, hogy a korabeli magyar társadalmat és egyházat ostorozó verseit, írásait megjelentesse, zseniális költői tehetségét jelentős és rendszeres összegekért a zsidók szolgálatába állította. (...)

Tehát így is fogalmazhatnék: lámcsak, akit mostanig nagyszüleink, szüleink, jómagunk, gyermekeink és unokáink, a hajdani és jelenlegi magyartanárok a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének tekintettek – nem magyar költő. Akit újságírók nemzedékei a politikai újságírás példaképének tekintettek – nem magyar újságíró.

Nem általában a demokratikus, hanem a magyarországi közbeszéd gátlástalan, korlátok nélküli, állandóan iszapbirkozó, a másságot lábbal taposó jónéhány vonulata az erdélyi magyarságot már nem egyszer szíven ütötte. Az európaiságot annyira óhajtó Erdélybe egyelőre csupán töredékeiben, de sikerült behozni a nemzetköziség-ellenességet és elültetni olyan kivagyi magatartásformák magvait, amelyek soha nem voltak jellemzőek az ittlakókra. Nem egyszer a magyarországi politika megpróbálta átrendezni eddig ismert és becsült irodalmi értékrendszerünket, új kánonokat és új mítoszokat igyekezett teremteni, ugyanakkor a nemzetinek nevezett irodalom valamiféle hagyományos tükörképével helyettesíteni a jelen teljesen más valóságát. A szoborállításoknak vége, vajon a szoborrombolások évei következnek?

Nem tudom. Valami fáj, valami nagyon fáj. És bízom benne, hogy akik ugyanígy éreznek, irodalomtörténészek, költők, újságírók, verskedvelők talán jobban megfogalmazzák majd ezt a fájdalmat.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.