Gól, öröm, siker

„Lassan már ott tartok, hogy számomra szinte teljesen mindegy, hogy melyik oldal, ha idealisztikusabban akarok fogalmazni, akkor melyik értékrendszer adja a miniszterelnököt. (Tételezzük fel, hogy senki sem ellensége készakarva saját hazájának.) És mindegy volna a személy is. Az lenne a legjobb, ha végre nem egy markáns politikus jönne, akivel szemben nem az elvakult gyűlölet vagy a még elvakultabb szeretet mértéke lenne a döntő, hanem hogy mennyire jó hivatalnok.

Nem is nagyon tudom értelmezni különben politikussal szemben a szeretet- vagy gyűlöletrohamokat. Nem azért van ott, hogy efféléket érezzünk iránta. Furcsa is lenne, ha a postás vagy a gázszerelőt annak kapcsán ítélném meg, hogy mennyire rajongok iránta, és nem az elvégzett munkája kapcsán. Ha megjavítja és kihordja, nekem ez már elég, lehet bármennyire is szimpatikus vagy épp ellenszenves.

Szóval, egy jó postás kellene. Aki nem csak tud arról, hogy másfajta, pártján kívüli emberek is élnek az országban, és nem is csak megtűri a gondolatot, hanem képes úgy cselekedni, hogy azok élete se menjen tönkre. Hogy ne négyévenként rendezzük be és át az életünket, épp annak függvényében, hogy ki van hatalmon, és annak szemében vagy listáján, hol is szerepelek: a megbízhatók vagy épp az a potenciális árulók között. Így pályázni és úgy kuncsorogni. Mert a postásunk nem húz ki, nem ír át, nem osztogat, hanem a hivatali ügymenetet intézi: a gép forog, az alkotó pihen.

Mert nyugodt életet szeretnék. Nem akarok érteni az atomreaktorokhoz és kivörösödött fejjel vitázni a dohányipar nevében vagy ellene. Úgy szeretnék élni, hogy látom és hallom az érveket, látni a döntések következményeit és hatásait, és a döntés könnyen átlátható mechanizmus alapján születik meg. Érdekek mindig sérülni fognak, de legalább látnánk, hogy a kevés érdekhátrány sokak érdekelőnyét hozza el. És nem fordítva, ahogy ez manapság a módi.”