Dragnea szerelmes Kínába

Miután kirakta a dísztáblára legutóbbi nagy selejtjét, a decentralizálásról szóló törvényt, Liviu Dragnea kormányfő-helyettes a következőt készíti elő számunkra: egy Bukarest és Konstanca (Constanţa) közötti nagysebességű vasútvonal megépítését, kínai együttműködésben. Amikor meghallottam a hírt, először azt hittem, a TimesNewRoman-ról, a vicces, de kitalált híreket közlő portálról származik. Nem, nem onnan.

Még túl korai részleteket várni Dragnea úrtól, mert még nem szokott hozzá a Kínai-tenger és a Fekete-tenger közötti időeltolódáshoz, de máris sikerült kérdések dagályát felkeltenie. Minek kell nagysebességű vasútvonalat építeni ott, ahol van egy elfogadható autópálya, mint ahogy egy éppen felújított vasútvonal is? Hogy mindkettőt kicsináld, miután annyi pénzt öltünk beléjük?

Miért akarsz minden áron egy óra alatt eljutni Bukaresttől Konstancáig, amikor már most is csak két óra az út, miután évtizedekig hetet tartott? Mennyi idő alatt amortizálódik egy alig 200 kilométeres vasútvonal költsége, ami – szintén Dragnea úrtól tudjuk – 11 milliárd euróba fog kerülni? Hány utasnak – és milyen jegyárral – kell utaznia rajta, hogy azt remélhesd, erre legalább a gyermekeink életében sor kerül?

Ki az a balek, akinek van ennyi ideje megvárni befektetése megtérülését? Csak a Nagy Kínai Falban az utolsó téglát elhelyező Ming-dinasztia tanúsított ekkora közömbösséget az idővel szemben – de tudomásunk szerint Dragnea úr egy másik dinasztiához tartozik, mint ahogy a pekingiek sem igazán Ming-félék. Vagy ha a kínaiaknak tényleg ennyi pénzük van TGV-kre költeni, akkor miért nem mutatunk nekik egy másik irányt, például Nagylakot, ha nem Botosányt (Botoşani) Vászlón (Vaslui) keresztül?

Még igazán gyökeret sem tudott verni Dragnea híre, mert a tévékhez akkreditált PSD-sek máris elkezdték azt dicsőíteni, holott ők sem ismernek több részletet. Mert egy befektetés az befektetés, tehát jó a népnek – nagyjából erre korlátozódott a retorika. Nos, e logika mentén nem lenne jobb megépíteni egy kétszer nagyobb Nép Házát, a meglévő mellé, hisz az is befektetés, nem? És ezúttal még a Pentagont is lekörözzük.

Mircea Geoanăt néhány estével ezelőtt, egy tévés műsorban arra kérték, hogy néhány szóban jellemezze egyes párttársait. Geoană, amikor Liviu Dragneara került a sor, nagyjából ezt mondta: „Nagyon szereti Kínát”. Mivel nem tudunk róla, hogy Dragnea valamiféle közismert sinológus lenne (az értelmező szótár szerint, a kínai történelem, nyelv és kultúra tanulmányozásával foglalkozó tudós), arra gondoltunk, hogy Mircea Geoană talányos és meglepő, sokkal inkább figyelmeztetésnek hangzó mondatának Liviu Dragnea éppen akkor zajló kínai látogatásával lehetett kapcsolata. Mircea Geoană később már nem akarta megmagyarázni, hogy miért éppen így jellemezte a párttársát. Lehet, hogy maga is megijedt attól, amit mondott, ki tudja…

Ennek ellenére a párt minden bugyrát töviről-hegyire ismerő egyik PSD-s, névtelenségéhez ragaszkodva elmagyarázta nekünk, honnan származik Dragnea kínai történelem, kultúra és nyelv iránti szeretete. Állítólag Liviu Dragnea tavaly ősszel hivatalos látogatáson Kínában járt és annyira megdöbbentették az ott, konkrétabban Pekingben és Sanghajban látott dolgok, ami az infrastruktúrát illeti, hogy a társainak bevallotta, valami ilyesmit szeretnénk mi is tenni. Liviu Dragnea esetében pedig nem nagy dolog a neki tetsző dolgokat kormányprogramba foglalni.

Dragnea, pszichológiai értelemben, ugyanolyan intellektuális folyamaton eshetett át, ami Nicolae Ceauşescu eszét is elvette 1972-ben, amikor Kínába és Észak-Koreába látogatott és amit aztán két évtizeden keresztül mindnyájan megszenvedtünk. Nos, ha ennyire sebezhető a kulturális sokkokkal szemben, talán nem lenne rossz, ha gyakrabban küldenénk Washingtonba, Londonba, vagy Berlinbe, mert ott is vannak érdekes látnivalók – demokrácia, a törvény uralma, tisztességes választások –, még akkor is, ha ezek egy része ugyanolyan titokzatosaknak tűnhetnek Dragnea úr számára, mint a kínai nyelv.