A butaság G pontja

 „Mindig megrendít, valahányszor azt tapasztalom, hogy az ember éppen attól nem tud szabadulni, amit esetleg kíméletlenül bírál. Máig lidérces emlékem, amikor a szomszéd néni, aki »nappali« mivoltában egészen kedves és segítőkész teremtés volt, egy éjszaka üvöltözni kezdett: »Asta-i Țara Românească, / Ceaușescu să trăiască! «, ordította. Nem akarok egy szerencsétlen ember rohamából végzetes következtetéseket levonni, azt azonban mégiscsak akkor értettem meg, hogy a diktatúra hatása jóval mélyebb, mint a reménykedés lehetőségei. Ennek ellenére reménykedtem, de hát ez már egy másik történet.

Ó, a geokommunista tábor rettentően egyetértett nemzeti ügyekben. A konfliktusokról nem illett beszélni, azok viszont folyamatosan szétrágtak mindent, mint a szú. Sok magyarországinak ma is el kell magyarázni, miért és hogyan tud magyarul egy erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyar, sok román ellenben nem érti, mit követelőznek annyit a magyarok, és miért nem román Mátyás király, aki csak akkor vesztett csatát, amikor a saját népe ellen fordult. És most nem a szélsőségesekről beszéltem, hanem egy sokkal nagyobb, de szintén zavaros fejű tömegről, melynek a fejét szándékosan zavarták meg. A sok ideologikus őrültségtől nem lehet szabadulni, ráragadnak az emberre, mint a… Mintaszerű lehetne azonban, ha egyszer s mindenkorra abba tudnánk hagyni, amire az elején céloztam: ki volt itt először, ki tett többet, hová tartozott Erdély, kinek van igaza. Ne mondjunk le a történelemről (hogyan is lehetne lemondani róla?!), csak ne használjuk elfogult bíróként egy végtelenül szomorú meccsen. Ne kezeljük mérkőzésként az életünket. Akivel igazán lehet beszélgetni, az nem arra törekszik, hogy feltétlenül igaza legyen.”