Egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.

Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.

Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”