A kormány válságban van. A válsághelyzetek mindig kedveznek a zavaros játszmáknak. Na de mi lehet a tét?
A kormányzati válság egy rendkívül bonyolult politikai játékot indít el, amit egy jó kormányzás igénye, az elégedetlen lakosság elvárásai, illetve a politikai színpad arculatát mostantól számítva 10 évre kialakító európai és elnökválasztás határoz meg.
„A koalíció pártjai nem az általános érdekekhez igazították tevékenységüket. Kizárólag a kormányzati előnyökhöz való hozzáférés növelése irányába összpontosították energiáikat (office-seeking perspective), amit a rendszer inputjai és outputjai közötti összhang hiánya magyaráz. A politikai környezet feszültségindexe azért nőtt, mert a pártok az egymással konfliktusos helyzetben levő partikuláris érdekekhez igazodtak, ugyanakkor figyelmen kívül hagyták az integratív általános érdekeket. A válságok hatásai éppen a kormánykoalíció pártjainak partikuláris és konfliktuális célkitűzéseit leplezik le.”
A fenti bekezdést azért tettem idézőjelbe, mert idézet. Saját szakdolgozatom egyik következtetése volt. Aminek véglegesítésére és megvédésére 2001-ben került sor. A dolgozat két esettanulmány, a Victor Ciorbea-kormány válságának és a Radu Vasile-kormány válságának elemzésén alapult.
A 13 évvel ezelőtti következtetés, furcsa módon, a mai napig megőrizte érvényességét.
Ha a tények alakulását nézzük, a következőket állapíthatjuk meg:
1. A Victor Ponta által vezetett kormány egy nyilvánvaló válságon megy át, amit a PSD–PNL–UNPR–PC koalíció működési zavarai okoznak.
2. A viták alapját nem valami jelentős közpolitika okozza, ami konfliktusos helyzetbe hozná a pártokat. Az USL-s szereplők nem az adózással, foglalkoztatáspolitikával, vagy egy egészségügyhöz hasonló létfontosságú közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos lényeges témán veszekednek.
3. A konfliktus szigorúan
a hatalmi szférák felosztásával kapcsolatos.
Pontosabban a tisztségekkel. A PNL több tisztséget is kért Klaus Johannis, hitelességi szempontból fő játékosuk számára. A PSD szintén egy tisztségekről szóló diskurzussal válaszolt (PC-s kormányfő-helyettes, teljes jogúvá váló tárca nélküli miniszterek).
4. Úgy tűnik, ebből a válságból teljes mértékben hiányzik a közérdek. Következésképpen várhatóan minden fél veszít majd valamit. Már nem is annyira fontos, kire mondják majd, hogy megásta az USL sírját. Mert az USL már régen kimúlt, feltámasztása pedig lehetetlen és hiteltelen. Ezt a románok többsége már tavaly megértette (lásd az INSCOP felmérését, mely szerint a megkérdezettek jelentős része azt mondta, hogy az USL fel fog bomlani). Sokkal fontosabb a felelős kormányzás vállalása és főleg az, hogy a játékba bevetett csapat alkalmassága és szakszerűsége által ki tud a leghitelesebb kormányzati felállással előállni.
Ésszel kell kezelni a 90-es évek FSN-je óta legnépszerűbb politikai szövetség szétverésében érintett összes szereplő imázsbeli kockázatát. Miután a PNL előreláthatólag távozni fog a kormányból, a politikai csata a lehetséges kormányzati felállások körül fog zajlani.
A liberálisok az imázscsatában egyáltalán nem elhanyagolható Crin Antonescu elnök – Klaus Johannis kormányfő kettőst fogják javasolni. A PSD válasza ennek megfelelő kell legyen, mert a játékot már nem lehet radikális Băsescu-ellenes varázsigékkel, vagy az USL szétverésének bűnéről szóló ráolvasásokkal táplálni. Egy megfelelő ellenlépés rendkívüli kormányzati eredményeket jelenthet, amit arculati szinten a leghatékonyabbnak beállított kormánycsapat garantál.
Ezen kívül Victor Pontának, a PSD legvalószínűbb elnökjelöltjének (azért említem Victor Pontát, mert az INSCOP adatai szerint a kormányfő jobban áll Erdélyben és az ország nyugati felében, mint mondjuk, Sorin Oprescu, a választás pedig Erdélyben és nyugaton fog eldőlni)
egy Johannisszal összemérhető tandempartnerrel kell előállnia.
Ha a PSD-ben lesz annyi intelligencia, hogy egy sikeres elnök–kormányfő tandem mellett erős, fajsúlyos nevekkel, erőteljes, hiteles személyiségekkel telepakolt, a kormányzat és az állami adminisztráció kulcspozícióiba jutatott legmegfelelőbb emberekből összerakott kormányzati csapattal is elő tud állni, akkor megnyerheti a csatát, mert a legjobban szervezett. Egy ilyenfajta csapat képes lenne technokratább kormányzati tevékenységet nyújtani, miáltal jobb eredményeket elérni.
De ha a PSD kudarcot vallana abban, hogy erős kormányzati és államvezetési csapattal álljon elő 2014-re és 2014 utánra, a liberálisoknak hatalmas esélyük lenne arra, hogy 25 évvel az 1989-as rendszerváltás után a legbefolyásosabb román politikai párttá, az elnököt és a miniszterelnököt adó párttá váljanak.
Persze csak akkor, ha a Cotroceni és Victoria paloták közötti trónok harcát Traian Băsescu nem fogja felborítani. Aki tegnap azt nyilatkozta, hogy
„rendkívül jó miniszterelnök” lenne.
A vége, mint a regényben, kiszámíthatatlan…
A cikk elején szereplő idézethez visszatérve, egy elfáradt és magát becsapottnak érző Romániában csak azok nyerhetnek majd, akik erős, komoly, megoldásokra hajlandó és főleg képes emberekkel fognak visszatérni a lakosság valódi gondjaihoz.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.