// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Magyari Nándor László Magyari Nándor László

Közelgő fülkeforradalmak

// HIRDETÉS

A politikai szereplők (ágensek) igyekeznek saját magukat (mindenekelőtt a médiák, és ismét csak a retorika, illetve a diskurzusok segítségével), olyan „szakrális” erőtér képviselőinek föltüntetni, mely fölötte áll a köznapoknak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Nándor László
2014. február 04., 11:16

„Magyarországon az »unortodoxia«, NER, »centrális erőtér«, stb. néven futó újrakeretezés arra utal, hogy egy magát konzervatívnak mondó hatalom számára minden eszköz (történelem- és emlékezet hamisítás, illetve átírásától, köztéri műemlékek giccses átlényegítésén át, a művészetek és tudományok kontrollján, a »rossz ízlés« promócióján át, a szociális problémák kriminalizálásáig) megengedett, erősen kétes autoritér, illiberális, stb. hatalmának kiépítése, fenntartása, és kiterjesztése érdekében.
 
Érdekes fejleménye az átállásnak, ami a paksi atomerőmű orosz bővítésének szerződése körül történik. A kormánypártok – minden valószínűség szerint a téma fölötti hatalmuk legitimálása érdekében  – pusztán azért vetették be most (az idő technikailag nem sürget), hogy a közelgő választásokat egyfajta népszavazásként tüntessék fel az ügy kapcsán; a »keleti nyitás«, illetve a (hanyatlónak ábrázolt) nyugat elleni fellépés metafórájaként, a magyar nemzeti szuverenítás »visszaszerzésének« szimbólumaként: jön az új fülkeforradalom, ha a Fidesz győz a választásokon (ami több, mint valószínű), akkor azt a »keleti nyitás« politikájának elfogadásaként, legitimálásaként fogják értelmezni. (Csodálom, hogy alig akad elemző, sőt bíráló ellenzéki is, aki ezt pontosan érzékelné!).

A politika újrakeretezése folyik a rommagyar mezőnyben is, mégpedig átmenet van a kollektív kisebbségi jogok politikai keretéből, melyhez a »kis lépések«, a tárgyalások és kompromisszumok rendszere tartozott, a székelyföldi etnoregionális autonómia kerete fele, mely radikális fellépéssel, utcai tüntetésekkel, ki- és felvonulásokkal operál.
 
Tagadják vagy sem a szereplők, az átállás költségeit könnyen midannyian megfizethetjük, hiszen az átsorolás, egyfelől a Székelyföld kontra más régiók magyarsága közötti ellentétek elmélyítésével jár, másfelől pedig eszközváltást ígér, radikális politikai fellépéssel kíván eredményt elérni, és éppen ezért, könnyen kudarccal zárulhat. És akkor még nem is szóltam a magyarországi politikai (reframing) átrendeződés itteni kiterjesztésének, expanziójának erőteljes beavatkozásáról. Ha nem sikerül a szövetségnek, az EP választásokon átugrani az 5%-os küszöböt, akkor minden bizonnyal nálunk is bekövetkezik az első fülkeforradalom és egyre nehezebb lesz megjósolni is, hogy hogyan tovább."
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.