Vádalku

„Kovászna megye prefektusa ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő nem üldözi a székely szimbólumokat, ezt az akciót is feljelentésre volt kénytelen kezdeményezni. És nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a feljelentő egy uzoni magyar ember volt.

Állítását semmi okunk megkérdőjelezni, mint ahogy azt a változatot sem érdemes elvetni, hogy akadnak olyan magyarok, akiknek a feljelentés erejéig sérti a szemét a kék-arany színkombináció. Az érvelés sokkal inkább azt üzeni, hogy új stratégia mentén folytatja irtóhadjáratát a román államhatalom. Eddig a törvények – ha mégoly sokféleképpen értelmezhetők is – védelme, érvényük biztosítása volt a prefektus bibliája. Mostantól neki személy szerint semmi baja a zászlókkal, de mit tehet, ha mások nem ennyire toleránsak a székely szimbólumrendszerrel? Feljelentők pedig mindig teremnek, ha máshol nem, valamelyik intézményi irodában.

Kulcskérdés hát, mennyire lágyulunk el ilyetén empátiát tapasztalva. Az elsődleges veszély ugyanis abban áll: megőrizzük-e elvi szilárdságunkat, vagy hallgatólagosan belemegyünk a ki nem mondott alkuba? Képesek leszünk-e elkergetni a fejünkben óhatatlanul átsuhanó gondolatot – még jó, hogy nem rosszabb... –, vagy megriaszt a felismerés: tulajdonképpen egyfajta kényszeruralmi rendszert jellemez és legitimál egy ilyen önkéntelen reakció."