Mintha ebben az országban szégyen lenne a valóban reális, egyértelmű, egyenes beszéd.
„Teljes káoszt talál a Nemzetközi Valutaalap, amely mától nem csupán amolyan villámlátogatásra érkezik, de jó bő két hetet szándékszik elidőzni Romániában. Ezalatt, a hírek szerint, arra próbálnak a kormánnyal közösen megoldást találni, hogy miképpen tömjék be a kormány által január elsejére tervezett, majd az államelnök tiltakozása, de főleg a szállítók utcára vonulása nyomán április elsejére halasztott üzemanyagár-emelés elmaradása miatt keletkezett költségvetési űrt.
A jelek szerint azonban újabb koalíciós cirkuszok, nyilatkozatháborúk, kemény pengeváltások közepébe csöppennek. Ugyanis, állítólag, legalábbis egy liberális honatya szerint, a kisebbik koalíciós partner újabb három hónapos halasztást kérne a benzinadó bevezetésére, amiről a nagyobbik szociáldemokrata partner hallani sem akar. Az említett politikus szerint zsarolásig durvult a dolog, olyannyira, hogy a szocialisták azzal fenyegetőztek, hogy a liberálisok búcsút mondhatnak az egészségbiztosítás július elsejére tervezett csökkentésének.
Hogy mi igaz ebből, és mi nem, nem egészen világos a közvélemény előtt: először maga a pénzügyminiszter cáfolta liberális párttársa politikai zsarolásról szóló nyilatkozatát, majd a nagyobbik kormánypárt szóvivője mondta, hogy nem is hallott ilyesmiről. Megtörténhet, sose derül ki az igazság, mert sem egyik, sem a másik koalíciós partner nem az igazmondásáról híres. De ez nem csak rájuk jellemző. Mintha ebben az országban szégyen lenne a valóban reális, egyértelmű, egyenes beszéd.
Olyan hangulat és olyan állapotok uralkodnak a politikai színtéren, mintha mindenki ellenzékben, ugyanakkor folyamatos virtuális (?) kampányban volna. A Szociálliberális Unió sem nőtt fel a szerepéhez, a kicsinyes egyéni érdekek legyőzik az általános, országos érdekeket, ezért topogunk negyedszázaddal a rendszerváltást követően is ott, ahol a part szakad. És emiatt talál a valutaalap újra meg újra puskaporos hangulatot."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.