Ezúttal e két könnyen beszerezhető alapanyag ihlette az eddigi talán leggazdaságosabb menüt. Krémleves vöröslencséből, mert ez ritkábban kerül konyhánkba és az ételeinkben gyakrabban előforduló zsenge főzőtök újszerű megvilágításban.
A krémlevesek közül az egyik legtáplálóbb, ha fő összetevőként vöröslencsét használunk. A sima lencsével szemben több előnye is van: mivel a vöröslencse hántolt, nem szükséges előzetesen beáztatni, nagyon hamar megfő. És mivel már nincs a lencseszemeken héj, a szervezetünk sokkal könnyebben feldolgozza, így azoknak is ajánlott, akiknek emésztési zavarokat, puffadást okoznak más hüvelyes növények.
Ezúttal póréhagymával párosítottam, amely szintén nagyszerű vitaminforrás és kellemes ízt vitt e fél óra alatt elkészülő krémlevesbe. A karikákra vágott hagymát sózva, kevés olajon megdinszteljük, így a lencse főzési ideje elegendő lesz, hogy a hagyma is kellően megpuhuljon, megfőjön. Összeforgatjuk a vöröslencsével, majd felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk és beletesszük a babérlevelet. Legtöbb fél óra alatt megfő. Összeforraljuk tejszínnel és ha kicsit hűlt, krémesítjük botmixerrel.
Magokkal vagy krutonokkal tálaljuk e finom, laktató krémlevest.
1 vékonyabb szár póréhagyma (kb. 10 dkg),
20 dkg vöröslencse,
1 l víz,
1 dl főzőtejszín,
2 babérlevél,
kevés olaj,
só,
bors.
A leves hozzávetőleges költsége: 7 lej.
A prézlis karfiol mintájára készített második fogás egytálételként is fogyasztható és hamarabb is elkészíthető, ugyanis a karfiol főzési idejét kiváltjuk a felvágott tök pár perces olajon való megpirításával. Ugyanígy megpirítjuk az apróra vágott bacont vagy sonkát, amivel tálaláskor szórjuk meg az ételt. A vajat felhevítjük, hozzáadjuk a zsemlemorzsát és a szezámmagot, hagyjuk keveset, míg aranybarna színt kapnak, majd összeforgatjuk az enyhén megsült tökdarabkákkal.
Öntetként ajánlott hozzá sima fokhagymás tejföl, vagy felszolgálhatunk mellé egy egyszerű paradicsomsalátát is. A könnyen elérhető zsenge főzőtököt a számos egyéb formában (főzelék, fasírt, rakott ételek, rántott, töltött változatban) való felhasználása mellett praktikus és ízletes így is kipróbálni.
1 zsenge főzőtök vagy cukkini négybe vágva, felkockázva (kb. 25 dkg),
kevés olaj,
5 dkg bacon vagy sonka,
4 dkg vaj,
6 ek zsemlemorzsa,
1 ek szezámmag,
2-3 ek tejföl,
fél gerezd áttört fokhagyma,
só,
bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.