Szerhasználat a koronavírus idején

[embed]

[/embed]

Szabadulás

(Kubiszyn Viktor: Drognapló (részlet))

„Mindenkinek joga van arra, hogy egyediségét elismerjük, tiszteljük és komolyan vegyük. Azon kell fáradoznunk, hogy ez a meggyőződésünk és beállítottságunk kifejezésre jusson abban, ahogy egymással bánunk. Az ember méltósága szent és sérthetetlen, független a képességektől és teljesítménytől, betegség és fogyatékosság nem csökkentheti azt. Méltóságteljesen akkor bánunk egy emberrel, ha elismerjük és tiszteletben tartjuk értékeit, életének történetét, fejlődő képességeit és annak határait, az embereket, akikre szüksége van, az értékeket, amelyek számára fontosak, és ha teljes személyiségéhez fordulunk, és annak nem csak egyes részeivel törődünk.”

Leállni annyi, mint nem anyagozni.

Ez a legnagyobb baromság, amit valaha is hallottam.

A leállás: változás. Új irányba állítasz mindent. Nem anyagozol. És?

A környezeted ugyanaz. Az emberek ugyanazok. A világ ugyanaz marad.

Akkor miért ne anyagoznál, tesó?

Száraz anyagos akarsz lenni, akinek azzal telik az élete, hogy CSAK NEHOGY CUCCOZZAK?

Jaj, csak azt ne.

Már miért ne?

MIÉRT NE?!

Tudsz jobbat, mint az anyag? Tudsz jobbat, mint a heroin? Tudsz jobbat, mint a pia?

Ne viccelj.

Ne gyere nekem a szabadidő hasznos eltöltésével, meg a munkával, meg a maszlaggal, mert itt hagylak.

Leállni annyi, mint újjászületni. Muszáj.

Új emberré kell válnod.

A világ ugyanaz marad.

Te változz meg.

A helyzetek ugyanazok lesznek, az emberek ugyanazok, a hazugságok ugyanazok. Változtass a perspektíván. Változtass az élességen. Élj máshogy.

Tanulj meg élni. Tanulj meg szeretni. Válaszd önmagad.

Válaszd az örök életet. Válaszd Istent.

Olvasom ezt a feljegyzést, és nem értem. Nem értem a dühöt.

Az absztinencia nem cél, hanem eszköz. Nézz körül. Mindenki absztinens. És boldogok? Ugyanolyanok, mint mi, csak lövésük sincs arról, hogy mi az elvonás, mi a HIÁNY, mi a magány, mi a szenvedés, mi a fless.

Nem drogosok. Szart se tudnak az életről.

Bennem is megvolt ez a dzsanki gőg, érdekes módon akkor leginkább, amikor csikkeket szedtem a Népszínház utcában, vagy egy kartonpapíron ébredtem egy kapualjban, öt másik csövesdzsankival. Én tudok valamit, amit az a sok lihegő, kajtató, illúziókba csavarodott ember nem. Lehet, hogy ők nem is vágynak arra, hogy tudják amit én tudok. Amit mi tudunk. Hagyjuk meg nekik azt az illúziót, hogy annyi az élet, amennyit ők látnak belőle.

Leállni annyi, mint nem anyagozni.

Hülyeség.

Leállni annyi, mint meghalni.

Aztán vagy újjászületsz és feltámadsz, vagy ugyanolyan lobotómiás zombi leszel, mint az összes többi, aki nem használ semmit, de lélekben halott.

Felelős vagy.

Felelős vagy a múltadért, a jelenedért és a jövődért. Felelős vagy az Isten előtt mindenért, amit teszel.

Miért állok le? Elég volt. Elég volt. ELÉG!!!!!!

Meghalni próbáltam, de nem ment. Élni nem tudok. Menekülök. Elmenekülök. El innen, akárhová.