Noha a tojásfestésnek néhány nappal ezelőtt volt az ideje, a festős tevékenységet kiterjeszthetjük más ételekre is. A cékla segít ebben, úgy, hogy gyakorlatilag ott sem lesz, de színt visz az étkezésünkbe.
Ez a vitamindús, leggyakrabban téli savanyúságként, salátaelemként fogyasztott gumós növényünk engem leginkább a színével és a benne rejlő lehetőségekkel fogott meg, így tavasszal is bátran ajánlom. Mutatom, hogyan volt a segítségemre, hogy pár vidám praktikát megvalósítsak.
Időnként szoktunk anyukámmal tésztát gyúrni és beteríteni vele a konyhát. A bordó tészta színezéséhez, a lisztbe a tojáson kívül egy vízbe áztatott, nyersen megreszelt kisebb cékla leve került. Legutóbb mindenképp ki szerettem volna próbálni a színes tészták vegyítését is, így a nyújtógép harmadik fokozatánál már ellenkező színű csíkokat illesztettem hosszanti irányban a tésztára. Csak 5-ös fokozatig nyújtottam, ebből sós töltelékű derelyét akartam készíteni. Miután összeállítottam a tölteléket, derelyevágóval felvágtam a tésztalapokat téglalapokra. Rájuk helyeztem kiskanállal a szalámis, kapros juhtúrót, majd összehajtva a szélükön körbe villával lenyomkodva lezártam. Lobogó sós vízben megfőztem a kis csíkos töltött párnákat és olajos serpenyőben meg is pirítottam kicsit őket. A gombamártáshoz egy fűszerkeveréket állítottam össze morzsolt zsályából és rozmaringból, őrölt köményből, borsból, sóból és ezzel ízesítettem az eresztékkel, tejfölösen készített hagymás gombamártást. Tálaláskor apróra vágott zöldhagymaszárral díszítettem, ami ráerősített még a hagymás alapra.

Hozzávalók 4 adaghoz:
Tésztához: 1 tojás, 20 dkg liszt és nagyjából 2 dl vizes céklalé keverékéből jó kemény masszát gyúrjunk,
Töltelékhez: maréknyi juhtúró, nagyon apróra vágott szalámi/sonka és kapor jól összedolgozva,
Gombamártáshoz: fél kg csiperke gomba meghámozva, felvágva,
Fűszerkeverék: rozmaringból, zsálya, őrölt kömény, bors, só
1 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva,
1 kisebb hagyma felaprítva, olajon üvegesre dinsztelve,
1 ek rizslisztből tejes ereszték,
3 ek tejföl.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 5 lej
Ha festettünk tésztát, fessünk húst is! A lazac alapból rózsaszínű, hasonlóan a pisztrángból keresztezett változat is. Amikor ritkábban konyhámba kerül, legtöbbször tejszínes mártással, fokhagymásan vagy kaprosan készül. Ezúttal egy pácolt verzió mellett döntöttem. Főtt céklasaláta levét használtam, ez valamivel sötétebb árnyalatú mint a nyers cékláé. A kisebb darabokra szeletelt halfilét sóztam, borsoztam mindkét oldalán, üvegedénybe helyeztem, ráöntöttem a cékla levét, majd olívaolajos ecsettel átkentem a felületét. Nagyjából fél órát pácolódott, egyszeri átfordítással, mialatt a köret elkészült. Sütőbe kerülés előtt még átkentem egyszer olívaolajjal és negyed óra alatt közepes lángon sütőpapíros tepsiben szép illatos-kérgesre sült. A köret csak annyiban különbözik a főtt rizs mellé tálalt spenótmártástól, hogy összekevertem őket, így egy entitássá váltak és még annyiban, hogy folyékonyabb állagúra hagytam a mártást, mikor botmixerrel pépesítettem. Aki nem próbálta még így, mindenképp tegye meg, nagyon megnyerő fogás.

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 nagyobb szelet (kb 20 dkg) lazacosított pisztrángfilé,
2 deci céklalé,
kevés olívaolaj, só, frissen őrölt mozaikbors,
1 bögre rizs, 2 bögre sós víz
20 dkg (bébi)spenót vajon 1 gerezd fokhagymával megfonnyasztva,
ereszték 1 ek lisztből 2 dl tejjel/ fél dl tejszínnel+vízzel,
só,
bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 9 lej
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.