// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Újra élettel telik meg a nagyváradi vár

// HIRDETÉS

Egy kis kedvcsináló a Szent László Napok hétvégi programjaihoz.

A fesztiváli pezsgés lesz úrrá a nagyváradi várban pénteken a déli óráktól: rajtol az 5. Szent László Napok Királyi hetét csúcsra járató programkavalkád. A kézművesvásár már 11 órától várja a nagyváradi várba betérőket, lesznek mesterségbemutatók, könyvbemutató, 15 órától népzene a Szeredás Népzenei Együttes előadásában, 18 órától Akiknek szívesen tapsoltunk címmel megemlékezés Csíky Ibolya és Varga Vilmos színművészekről.

16 órakor a magyarremetei templom falképeiről tart előadás Lángi József restaurátor és Emődi Tamás építész, a gyermekeknek énekel 17 órától a Libavonat a vár belső udvarában. Ezzel párhuzamosan beindulnak a nagyszínpadi koncertek is: szintén 17 órától lépnek színpadra Baricz Gergőék, vagyis a Loyal együttes, majd 19 órától a Pannonia All Stars Ska Orchestra (PASO), 21 órától pedig az Anna and the Barbies zenél a váradi közönségnek.

Szombaton már a reggeli órákban várat hódíthatnak a gyerekek: számos foglalkozás várja őket a mesevetítéstől, népmeseolvasástól a Tintaló Cirkuszon át a kézműves játszóházig, íjászoktatásig. 13 órától pedig a legkisebbeknek zenél az Evilági együttes. A gasztronómia iránt érdeklődőket 9 órától várja a vár, ekkor kezdődik el ugyanis az Össznépi örömfőzés számos csapat részvételével. Ennek keretében mutatják be 12:30 órától a Gasztroangyalból sokak által ismert Gáll Tímea „kosztoskönyvét”, a Kölcsönkért kovászt, Debrecen Város Önkormányzata pedig bemutatja a híres debreceni páros kolbászt, amit a helyszínen meg is lehet majd kóstolni. A Nagyváradról elszármazottak 11 órától találkozhatnak egymással és az itthon maradottakkal, színes programokkal várják őket az esemény szervezői.

A szombati nap folyamán ugyanakkor több előadáson is jobban megismerhetjük Szent László királyunk alakját, hősies tetteit vagy a róla szóló legendákat. A Szent László Napok keretében kerül sor szombaton 10:30-tól a Kárpát-medencei Szent László-vetélkedő döntőseinek ünnepélyes díjazására. 12 órától a várudvarban zenél a Hollóének Hungarica Régizene Együttes, 16 órától a nyári színházban lép fel a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, 17 órától pedig a humoré lesz a főszerep, a Szomszédnéni Produkciós Iroda nevetteti majd meg az érdeklődőket. Ezt megelőzően viszont 14 órától kerül sor a várban a Stihl Timbersports Román Országos Bajnokság döntőjére. Az esti órákban természetesen a  zenéé lesz a főszerep: 19 órától a KFT, 21 órától pedig Demjén Ferenc és zenekara koncertezik.

A gyermekprogramok kavalkádja vasárnap is folytatódik – a szervezők ígéretükhöz híven igazi gyermekfesztivált teremtettek meg Nagyvárad kulturális fesztiválja keretében. A programok egész nap zajlanak, 16 órakor pedig Tompeti és Barátai koncerteznek a legkisebbeknek. Ugyanakkor Hollókőről érkezik a Szent László Vitézei Egyesület a nagyváradi várba, ahol igazi középkori hangulatot teremtenek a várudvarban, lesz középkori zene, lesz párviadal, fegyveres bemutató, fegyverköpeny-készítés és ostromjáték is középkori zene kíséretében. 17 órakor a Musica Historica együttes várja a régizene szerelmeseit a Vártemplomban, 18:30 órától az egykor Nagyváradon megalakult Metropol-Group színpadra, az immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napokat pedig az Omega együttes fergeteges koncertje zárja. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro