// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Tőlük tanulj vállalkozni

// HIRDETÉS

Mi a közös a világhírű Prezi.com-ban és a kolozsvári Kofferben? Hogy mindkettő megálmodójától lehet most kérdezni. Amíg el nem fogynak a helyek az EFIKOT-ra.

Kolozsváron, Európa 2015-ös Ifjúsági Fővárosában gyűlnek össze március 27-29. között a fiatal közgazdászok és vállalkozók Erdélyből és a Kárpát-medencéből. Már csak 4 napig lehet regisztrálni, március 23. az utolsó nap a jelentkezésre. Érdemes minél hamarabb jelentkezni, a helyek száma korlátozott. 

Az EFIKOT a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ifjúsági frakciójának (RIF) évente megrendezésre kerülő, Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozója, ahova 20 előadó-meghívottat, illetve 200 résztvevőt várnak a szervezők. A rendezvény hagyományosan plenáris előadásokkal kezdődik, amelyeket az előző évektől eltérően 4 szekció követ: 

  • Leadership
  • Digitális marketing
  • Üzleti protokoll
  • Next generation, 

avagy az új generáció, ahol 30 év alatti tehetséges személyek beszélnek saját, megélt tapasztalataikról. Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületébe várják a szakmailag pezsdülni vágyókat, március 27-29 között.

Az előadók listája szépen kibővült: 

  • Somlai Fischer Ádám, a Prezi.com megálmodója és egyik alapítója,
  • Sas István, a magyar reklámszakma doyenje,
  • Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola általános rektorhelyettese, a Marketing Intézet vezetője,
  • Kosza Aliz stratégiai tanácsadó,
  • Bánki Tamás, a LinkedIn magyar szakértője,
  • Kepes Ágnes protokoll tanácsadó, 
  • Barabás László, az Accenture solution architect menedzsere, 
  • Andrásy Boglárka, a Bosch kolozsvári humánerőforrás menedzsere,
  • Hejj Tibor, a Proactive Management Consulting Kft. ügyvezetője, 
  • Berke Sándor, a Koffer könyves kávézó megálmodója,
  • Farkas Zsolt, az első magyarországi Entrepreneurship Club-jának alapítója, 
  • Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó,
  • Zörgő Noémi egyetemi adjunktus a BBTE, PKKTK, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetnél.

Mindez csupán ízelítő, a szervezők nemsokára közzéteszik az előadók végleges listáját az esemény honlapján. A konferenciának saját blogja is van, amely több értékes és releváns cikkel kívánja az érdeklődőket a rendezvény hangulatába becsempészni. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro