Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem, mint Jankovics Marcell csodás rajzfilmjében

– ha máshonnan nem is, az iskolai magyarórákról ismerősek lehetnek a magyar költészet emer remekbe szabott sorai (a Toldi előhangjának felütése), amelyek gyermekként – engem legalábbis – valamiféle misztikus borzongással töltöttek el.

Amikor Jankovics Marcell idén májusban elhunyt, a halálára írott nekrológomat azzal zártam, hogy várjuk utolsó monumentális vállalkozásának, a Toldinak a bemutatóját, amelyet ő maga sajna már nem érhetett meg. Most pedig itt van, elkészült, bemutatta vasárnap a Duna Televízió, mármint nem az egészet, hanem az előhang, illetve az első és második ének adaptációját, és nem csalódtunk benne.

Arany János talán legismertebb művét ugyanis tizenkét, fejenként mintegy tízperces epizódban (plusz előhang) dolgozta fel a Kecskemétfilm animációs filmstúdió – vagyis az elbeszélő költemény mindegyik énekét külön részben.

És bár a sorozat elkészítésén a híradások szerint a legendás kecskeméti műhely közel nyolcvan szakembere dolgozott, az egész fölött ott magasodik Jankovics Marcell alkotói alakja, az ő kézjegyét fedezni fel a rajzfilm minden képkockáján. Az a kézjegy, amit jól ismerhetünk a Magyar népmesékből, a János vitézből, a Fehérlófiából vagy Az ember tragédiájából, a kreatívan értelmezett magyar népi szimbólumkincs által meghatározott képi világ, a historizáló, de cseppet sem unalmas látásmód.

Ez utóbbit azért fontos megjegyezni, mert jó lenne, ha az se tántorodna el a Toldi megtekintésétől, aki számára a kötelező olvasmányok címkéhez kellemetlen emlékek társulnak. Rajzfilmek – pontosabban a bevallottan az ifjúság számára készült animációs munkák – esetében nincs jobb tesztalany a gyerekeknél. Márpedig én az első három részt a gyerekeim körében néztem meg: a kisebbek is élvezték, de a nagyobbik lányom, aki elrúgta a tizenkettőt, egyenesen imádta.

Hiszen ő már képes volt felfedezni a film szubtilis nyelvi és képi humorát, az olyan apró vizuális poénokat, mint hogy Arany figurája afféle fantom-elbeszélőként fintorog a duzzogó főhős háta mögött, a bivalyerős Miklós előtt elvonuló katonák lájkokat dobálnak a rudat tartó ifjúnak, a címerállatok vicsorogni kezdenek a pajzson, az állókép egy részlete viccesen bemozdul, Toldi Györgynek, a „rókalelkű bátyá”-nak farka nő hátul, a zabáló vitézek sáskává változnak vagy a vetkőző legények felsőteste szelektíven barnult – mindezt úgy, hogy a humor és az irónia cseppet sem vesz el a szöveg és a kép veretességéből.

Szóval várjuk a következő epizódokat, vasárnap esténként a Dunán, közép-európai idő szerint 19.40-kor (az eddigiek visszanézhetők a Médiaklikken, itt az előhang, itt az első ének, itt pedig a második).

Kösz, Jankovics mester – az Aranyért, ami fénylik.