// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Sikeres erdélyi magyar fiatalokat népszerűsít a MIT konferenciája

// HIRDETÉS

Erdélyben is lehet nagyot alkotni. Elmondják, hogyan.

Tizenkét sikeres fiatal mutatkozik be a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Dinamit! – Teret nyitunk sikerkonferencián. Az esemény február 24-én 10 órától kezdődik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a regisztrációra 9 órától kerül sor.

Az előadók saját életútjukról, sikerekről, kudarcokról mesélnek majd, bemutatva, hogy Erdélyben is lehet nagyot alkotni, művelni, robbanni – fogalmaz a szervezők közleménye.

Idén is változatos tematikában – oktatás, művészet, innováció, technológia, gasztronómia, vállalkozás-stratégia, hagyományőrzés, mezőgazdaság, dizájn, divat, stb. – lesznek előadások, melyeket a közösségi oldalakon is elérhetővé tesznek majd.

Fancsali Barna, a MIT elnöke a mai sajtótájékoztatón elmondta, meghívottjaik kiválasztásánál három kritériumot vesznek figyelembe: az előadó erdélyi legyen, tevékenységét itthon is folytassa, valamint életkorban a fiatal közönséghez álljon közel.

A Dinamit második kiadásának meghívottjait Vass Orsolya ismertette:

  • Erőss Sándor a Csomópont társalapítója,
  • Kiss Tamara repülőgépmodellező,
  • Préda Barna a Zalánpataki Falumúzeum alapítója,
  • Panaite Thomas A Patore fa nyakkendőket készítő vállalkozó,
  • Pósta Mária Drill Cont konténer lakóparkokat készítő vállalkozás vezetője,
  • Gábor Lajos fotográfus, a népszerű Retrobooth tulajdonosa,
  • Kopacz-Madarász Kinga Waldorf iskola szervező, ügyvéd és mediátor,
  • Csoma Nóra kommunikációs szakember és vállalkozó,
  • Sebestyén Ágota és Prezsmereán Péter a Vivarium Studio családi vállalkozást alapító házaspár,
  • Gáfi Dezső a Galffis Chocolate alapítója,
  • Bancsi-Rigó István mezőgazdász,
  • Vass Csaba slam-poetry bajnok.

A rendezvényen három extra produkció is vár a résztvevőkre: Vass Csaba slam-poetry bajnok, Barabás Jocó beatboxoló, valamint a Kis-Bekecs Néptáncegyüttes közvetítésében.

A szervezők kortól függetlenül minden érdeklődőt várnak az ingyenes, de regisztrációhoz kötött eseményre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro