Ilyen még nem volt: pálinka- és párlatversenyt tartanak Erdélyben.
A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrend közös szervezésében, első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt.
A megmérettetésre várnak minden erdélyi, házilag készített pálinkamintát. Bárki jelentkezhet, aki nemcsak kedveli, de elő is állítja a gyümölcspárlatot. A zsűriztetés ingyenes.
Figyelem, most jön a lényeges információ: jelentkezni augusztus 22-ig lehet, tehát csipkedjék magukat a pálinkatermelők, mert eddig a dátumig be kell érkezzen a minta a Forgatag-irodába (George Enescu utca 2/23), amely hétfőtől péntekig 10 és 13 között van nyitva. Ha valaki a főtér környékén van, és nem találja az irodát, az hívhatja a 0748-158.826- os telefonszámot.
A benevezés 0,4-0,5 L pálinka, valamint tüntessék fel a termelő nevét, elérhetőségét, települését, milyen gyümölcsből készült a pálinka, mennyi az alkoholfoka, milyen évjárat és néhány bemutatkozó sort.
Jelentkezni, illetve további információkért érdeklődni a 0742-609260-es telefonszámon vagy az erdelyipalinkaverseny@gmail.com emailcímen lehet.
A lovagrend tagjai és a zsűri felvonulása, valamint a díjátadó ünnepség a Ligetben lesz augusztus 28-án, vasárnap 17.00 órától.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.