// 2025. január 8., szerda // Gyöngyvér
Kolozsvár

Hét országból érkeznek néptáncosok Kolozs megyébe

// HIRDETÉS

A Szent István-napi Néptánctalálkozó idén is népviseletbe öltözött fiatalokkal tölti meg Kolozsvárt, és nem csak.

Augusztus 11–17. között tizenkilencedik alkalommal tölti meg népviseletbe öltözött táncosokkal Kolozsvár belvárosát Szent István-napi Néptánctalálkozó. Amint a programból is kiderül, az elmúlt évek hagyományát folytatva a néptánctalálkozó résztvevői nemcsak Kolozsvárt, hanem Kolozs megyét is végigtáncolják, sőt a szomszédos Fehér megyében is fellépnek. Magyarfenesen, Magyarlónán, Désen, Tordán, Gyaluban és Miriszlón egyaránt lesznek ünnepi rendezvények.

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes által szervezett eseményre 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttesét hívták meg. Érkeznek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból és Erdély több településéről.

Augusztus 15.-én, kedden első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a Heltai FolkNapot, azzal a céllal, hogy a kolozsváriak egy kötetlenebb program keretében közelebbről is megismerkedhessenek a vendégekkel. A szabadtéri zárógálára idén is a Kolozsvári Magyar Napok keretében kerül sor.

A teljes program és egyéb újdonságok elérhetők a néptánctalálkozó Facebook-oldalán

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről
Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön
Főtér

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön

A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro