A Korunk Stúdiógalériát azért szeretjük, mert fiatal. És merész. És nem élő/halott klasszikus dinoszauruszokat mutat.
A Korunk Stúdiógalériát Szabó András szerettette meg velem, veled, vele, velünk. Igen, azt a kis kiállítóteret ott kint a Rákóczi úton. (52. szám talán). Már nem ő a kurátor. Sajnálatos. De nem baj, mert van új: Magyari Annamária. Ő hozta őssze ezt a kiállítást is. Három magyarországi képzőművész hallgató munkáit nézhetjük meg. Bíró Boglárka, Libor Zsófia, Zsin Bence. Tán még licitálni is lehet a munkákra. Ki tudja, 10 év múlva már aranyat fognak érni.
Február 18-ig még látogatható. Munkanapokon 9 és 14 óra között. Menj, nézd már meg te is. Jó hely.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.