// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Fennállása óta először turnézik a Magyar Állami Operaház Erdélyben

// HIRDETÉS

Nyolc erdélyi és partiumi városba hozzák el a Hunyadi László és A víg özvegy című operákat.

A budapesti Operaház 2017. június 25-én másfél évig tartó korszerűsítés idejére bezárta kapuit. A felújítás alkalmat ad arra, hogy a társulat útra keljen, és teljes értékű opera- és balettelőadásokat mutasson be a világ különböző pontjain, elsők között éppen Erdélyben és a Partiumban.

A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása, melynek első részében, 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városába juttatja el két nagyszabású produkcióját. A Túra szeptemberi fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár.

Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.

A Kárpát-Haza OperaTúra erdélyi és partiumi helyszínei a következőek:

Sepsiszentgyörgy

Sepsi Aréna, Strada Lunca Oltului

2017. szeptember 4. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 5. A víg özvegy, 19.00 óra

Csíkszereda

Erőss Zsolt Aréna, Strada Stadion 3.

2017. szeptember 6. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 7. A víg özvegy, 19.00 óra

Székelyudvarhely

Sportcsarnok, Strada Mihail Kogălniceanu 10.

2017. szeptember 8. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 9. A víg özvegy, 19.00 óra

Marosvásárhely

Sportcsarnok, Aleea Parcul Sportivilor 1.

2017. szeptember 10. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 11. A víg özvegy, 19.00 óra

Nagyvárad

Antonio Alexe Sportcsarnok, Calea Cazaban Alexandru

2017. szeptember 14. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 15. A víg özvegy, 19.00 óra

Temesvár

Constantin Jude Sportcsarnok, Aleea F. C Ripensia 7.

2017. szeptember 16. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 17. A víg özvegy, 19.00 óra

Arad

Sportcsarnok, Piata Sporturilor 3.

2017. szeptember 18. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 19. A víg özvegy, 19.00 óra

Kolozsvár

Új Sportcsarnok, Aleea Stadionului 4.

2017. szeptember 20. Hunyadi László, 19.00 óra

2017. szeptember 21. A víg özvegy, 19.00 óra

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája tájékoztatása szerint jegyeket a Demokrácia-központokban is lehet vásárolni, ahol további információkat is nyújtanak az érdeklődőknek.

  • Sepsiszentgyörgy – Bánki Dónáth utca 36. szám; Telefon: 0267-310551;
  • Csíkszereda – Petőfi Sándor utca, 7. szám; Telefon: 0762-248-667;
  • Székelyudvarhely – Vár (Cetății) utca, 4. szám; Telefon: 0266-210575;
  • Marosvásárhely – Klastrom (Mihai Viteazul) utca, 10., 1-es lakrész; Telefon: 0365-430902;
  • Nagyvárad – Kálvin János u. (Jean Calvin) 1. szám; Telefon: 0259-220126;
  • Temesvár – Batthyány István (Timotei Cipariu) utca, 1. szám; Telefon: 0256-225979;
  • Arad – Forradalom (Revoluției) útja, 95/6. szám; Telefon: 0257-211-116; 0762-248-658;
  • Kolozsvár – Főtér (Pta. Unirii) T1/5, 23. szám; Telefon: 0264-455-161;

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro