A Tőkés László által Temesváron szervezett kétnapos megemlékezésen a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó európai platform vezetői is jelen lesznek.
Tőkés László EP-képviselő szervezésében idén december 18–19-én emlékeznek meg az 1989-es forradalom kirobbanásáról Temesváron. A megemlékezés a szervezők megfogalmazás szerint „a neves és névtelen hősökről, a református gyülekezet hitbeli ellenállásáról, a soknemzetiségű és sokvallású város, majd az egész ország zsarnokság elleni lázadásáról és szabadságharcáról” szól.
Pénteken, december 18-án 16 órai kezdettel az Új Ezredév Református Központ (Temesvár, Malom/ Spl. Morarilor u. 1/B sz.) Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumi elnöke tart előadást Akkor és most – visszatekintés 1989-re, és a mai magyar közmédia szerepe a nemzetegyesítésben címmel. 18 órától ugyanitt a Baráti esték elnevezésű rendezvény keretében Tőkés László és Gazda Árpád beszélget.
Szombaton, december 19-én 10 órától egy konferencia kezdődik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának Justice 2.0 című projektjéhez kapcsolódva, melyen meghívott előadóként részt vesz: Neela Winkelmanova, Göran Lindblad, Tőkés László, Monica Macovei és Florian Mihalcea. A beszélgetést Szilágyi Zsolt moderálja. A nap további részében 13 órától levetítik Justice 2.0 című filmet, majd egy sajtótájékoztató után 15 órától megkoszorúzzák a belvárosi református templom (Timotei Cipariu u. 1. sz.) emléktábláját.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.