Bábszínházi maratonra hívja a szatmáriakat a színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata.
Bábszínházi maratont tart a bábszínházi világnapon, szombaton a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata – közölte kedden a társulat. A nap folyamán három előadást, köztük egy bemutatót tűz műsorára a bábos műhely.
Az 1 és 4 év közöttiek számára Ciróka címmel babaszínházi előadást kínálnak. Az előadás építőelemei közismert mondókák, játszadozások: hangokkal, mozgással, ritmusokkal. Az előadást követően a gyerekek maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. A bemutató előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező, rendező Bandura Emese, a díszletfestő Baráth Csaba Attila.
Ugyancsak a bábszínházi világnap keretében kerül ismét műsorra a 3-10 éves korosztálynak készült Bárány Boldizsár című zenés mesejáték. A produkciót Szabó Magda verses meséi alapján vitte színpadra Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, a szöveget Szász Ilona dramatizálta, a zenét Bogárdi Aliz szerezte. Ebben az előadásban kapott először bábos szerepet Péter Attila Zsolt, a prózai tagozat színésze, aki élő zenével kíséri a főszereplő, Boldizsár kalandozásait.
A bábos maratont délután a Cseresznyevirág című, japán mesék alapján készített előadás zárja, amelyet 7 éves kor fölött ajánlanak az alkotók. Az előadás szövege Kaszás Villő munkája, rendezője pedig magyarországi vendégművész, a Blattner Géza-díjas Rumi László. A bábokat Bandura Tibor, Nagy Anikó, Nagy Tamás és Bandura Emese kelti életre, meghívott színész-vendégként pedig Tóth-Páll Miklóst, a társulat prózai tagozatának örökös tagját láthatja a közönség. A különleges, fából faragott bunraku bábokkal játszott Cseresznyevirág a szombat délutáni előadást követően lekerül a bábtagozat műsoráról.
Fotó: harag.eu
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.