A vérszívó erdélyi gróf történetét erdélyi népzenére táncolják el.
Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével láthatja július 8-án és 9-én a közönség a Drakula utolsó tánca című produkciót a Szegedi Szabadtéri Játékokon – tájékoztatta Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense kedden az MTI-t.
Az előadás a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel kerül színre a Dóm téren, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezésében. A produkcióban Keresztes Ildikó alakítja az előadás titokzatos boszorkányát. Az idősebb Drakulát a rendező alakítja majd, a fiatal gróf Sánta Gergő lesz. A vándormutatványos szerepében Novák Pétert láthatják a nézők. A forgatókönyvet Vincze Zsuzsa írta.
A darab erdélyi környezetben játszódik, nagy hangsúlyt kap benne az erdélyi népzene sokszínű dallamvilága és az ott élők virtuóz táncai.
A sztori szerint a vérbő, fiatal gróf kiéhezett öreg vámpírrá válik, ha fogytán az energiája. Fiatal nők vére kell ahhoz, hogy újra megifjodjék és mágnesként vonzza magához a megbűvölt asszonyokat. Kérdés, hogy van-e, ami mindebben útját állja.
Ezt mi egyelőre nem tudjuk meg, de valami azt súgja, hogy a darabot Erdélyben is bemutatják majd.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?