// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

Bár az országban leáll az élet, Szentgyörgy felpörög a következő napokban

// HIRDETÉS

A városünnep közel 240 eseményből álló programjából szemezgettünk. Íme a hat, szerintünk kihagyhatatlan esemény.

Szerdán, a Sepsiszentgyörgyöt rettegésben tartó sárkány legyőzésével vette kezdetét Erdély egyik legnagyobb és legszínesebb városünnepe, mely 12 nap alatt közel 240 programmal várja az érdeklődőket. A kulturális hét laza felvezetést nyújt a május 2. és 5. között csúcsosodó össznépi dínomdánomra. A város legfontosabb egyházi, civil és művelődési központjai megnyitják kapuikat legalább egy-egy program erejéig. A leginkább várt vásári forgatag és a könnyűzenei koncertek helyszíne a főtér és környéke lesz.

Bár sok fizetős eseményre már elfogytak a jegyek, érdemes alaposan áttanulmányozni a programot, ugyanakkor abban is bízhatnak a kitartó érdeklődők, hogy ahol lehetséges, pótszékeket helyeznek el a szervezők. A jegyiroda mellett a biletmaster.ro oldalon vásárolhatóak meg a belépők, a teljes programot pedig a www.szentgyorgynapok.ro honlapon lehet átbogarászni. Mi is ezt tettük, és kiemeltünk hat olyan programpontot, melyet semmiképpen nem hagynánk ki.

1. Irodalom: Erdős Virág – Ahány test épp annyi lélek

Erdős Virág líráját mi nagyon szeretjük, és nem feltétlenül azért, mert népszerű zenekarok tolmácsolásában (is) hallhatjuk a gyakran mellbevágó sorokat, hanem mert saját gondolatainkkal szembesítenek, megtaláljuk benne mindennapjaink abszurditását. És még a gyermekversei is bájosak, nem a rossz értelemben.

Ahány test épp annyi lélek – közönségtalálkozó Erdős Virág magyarországi költővel, íróval. Beszélgetőtárs: László Noémi kolozsvári költő, műfordító. Időpont: hétfő, április 29-én, 18 óra. Helyszín: Szimpla.

2. Sugásfürdői majális

Az idei Szent György Napok egyik különlegessége a Sugásfürdői Majális, melynek célja az egészséges életmód népszerűsítése. Az egész napos programkínálatban szerepel gyalogtúra, kerékpározás, reggeli torna, műfalmászás, lábtenisz-bajnokság, egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, bográcsozás, borvízkóstoló, pisztrángsütés, és Orbán Gabi triálos is bemutatkozik. Részletek: itt.

3.  Luiza Zan Quartet: All 4 Love

Luzia Zan nemcsak Románia, hanem az egész kontinens egyik legérdekesebb, legeredetibb dzsesszénekesnője, aki úgy ötvözi a funk, a rhythm&blues, a hip hop, valamint a bossa nova stílusait, hogy öröm hallgatni. De tényleg. Az énekesnő nem véletlenül nyert többször is elismerést a Montreux-i Dzsessz Fesztivál énekes versenyén. A Szent György Napok zárónapján, vasárnap, 18 órától hallható a főszínpadon.

4. Fénypecázás Bach Mátéval 

Bach Máté fotográfus nevével a Suit up! Írók öltönyben című kötete megjelenésekor találkoztunk először. A budapesti fotóművész szociális munkás szakon diplomázott, és ez meg is látszik munkáin. Dolgozott hajléktalanszállón, élt együtt dél-magyarországi beás cigányokkal, mindezt fotósorozatban és dokumentumfilmben örökítette meg, akárcsak szarajevói és gucai tartózkodását, ahol „egy érzést keresett”. Sűrűn kattintgatott egy dániai idősotthonban, Helsinkiben, a Vajdasági Tanyaszínházban vagy egy bokszklubban tett látogatása alkalmával is. A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben ismerhetjük meg személyesen, ahol Fénypecázás címmel vetített képes előadást tart. Időpont: május 1., 18 óra. 

5. Tarja Turunen finn énekesnő, a Nightwish együttes volt énekesének fellépése

Aki a Nightwish fénykorában élte ifjú felnőttkora fénykorát, annak Tarja Turunen angyali szopránja rég elfeledett bulik emlékeit idézi fel. Mi már csak ezért is részt vennénk a koncertjén, bár igaz, szinte hazajár Romániába, annyi fellépése volt már az országban, elsősorban Nagyszebenben. A vokalista hírneve és népszerűsége nem csökkent a Nightwish-ből való kiválása óta, de zenéje sok átalakuláson ment át: repertoárjában a megszokott metálos elemektől a klasszikus hangzásig minden megtalálható. A szentgyörgyi koncertje vasárnap, 20:30-kor kezdődik a főszínpadon.

6. Gasztronómia, borkóstolás, vásár és tűzijáték

Kulturálódni is jó, de valljuk be, a legjobb dolog egy fesztiválon céltalanul bóklászni a vásári forgatagban, barátokkal sörözni vagy borozni a kihagyhatatlan kürtős kalács, csóré kolbász vagy lángos „társaságában”. Minden bizonnyal ez lesz a Szent György Napok idei legnépszerűbb programpontja is. És persze az elmaradhatatlan tűzijáték. 

Jó szórakozást, boldog fesztiválszezon-indítást!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro