// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Az utolsó tízezer bérlet az Untoldra

// HIRDETÉS

Egy része részletre is megvehető. A fesztivál várja szállásadók jelentkezését, és újabb fellépőket jelentett be.

Naughty Boy, Labrinth, Kadebostany, Ummet Ozcan, Tanya Stephens, Skream, Steve Lawler, Damian Lazarus, Lefto, Aquarius Heaven, Highroller, NU, Jacob Groening,  Loewenthal, Luca Musto, Pedestrian, Stavroz és Yokoo bővítik a kolozsvári Untold fesztivál (augusztus 4-7.) idei fellépőinek listáját – tudtuk meg a fesztivál mai közleményéből.

Ismered a zenéjüket, és alig várod, hogy ropjad rájuk? Örülj neki(k)!

Semmit sem mondanak neked ezek a fantázianevek? Nem gond, mert az Untold nem bízza a fantáziádra:

Shahid Khan brit DJ, művésznevén Naughty Boy, egy régi indián filmről kapta nevét. 31 éves korára már azzal büszkélkedhet, hogy világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint például Beyoncé, Sam Smith, Tinie Tempah, Wiz Khalifa, Emelie Sande és Leona Lewis. Idén a „Runnin” és „La la la la” című számaira bulizhatnak a fesztiválozók az Arénában.

Labrinth szintén brit, de még csak 27 éves, és idén látogat először Romániába. Az első sikeres száma, a „Pass Out” 2011-ben megnyerte a legjobb brit szám díját. 

Ummet Ozcan világhírű, török származású DJ. Armin van Buuren, Tiesto, Dimitri Vegas&Like Mike, Calvin Harris és David Guetta csupán pár olyan művész, akivel dolgozott már együtt.

A svájci Kadebostany együttes „Castle in the Snow” című száma is hallható lesz az Untold színpadán. Az együttes új számmal készül, melynek címe „Soldiers of Love”, és jövőre adják ki.

Az Untold Európa egyetlen olyan fesztiválja, melynek nagyszínpadán a világ TOP 5 DJ-e lép fel, és idén is ingyenes belépést biztosít a kolozsváriak számára a Főtér színpadán, melyen Románia legismertebb zenészei lépnek fel: Inna, Smiley & Band, Feli & Band, CTC, Grasu XXL, Antonia, Carla's Dreams, Radio Killer,  Cabron,  Silviu Pasca & Band, Nicoleta Nucă,  Vanotek & Yank, Raku,  Cristu, Danaga és Rodion.

Már csak 10 000 bérlet 

maradt a 2016-os Untold fesztiválra. Az első kétezer 375 lej (+ÁFA) áron vásárolható meg, ez után az ár 450 lejre (+ÁFA) fog emelkedni. Június 30. és július 4. között az első 2000 bérlet részletre is megvásárolható. Az említett időszakban csupán 100 lejt kell kifizetni, a maradék 275 lejt július 25-ig is ki lehet fizetni. A részletben vásárolható jegyeket az intown.ro, illetve a fesztivál weboldaláról lehet beszerezni.

A fesztiválozók több szálláslehetőség közül válogathatnak: 

lehet sátrazni, vagy akár bentlakásban is aludni. További információk a fesztivál honlapján. A hivatalos szálláslehetőségeken kívül a szervezők felkérik a kolozsváriakat, hogy mutassák meg, Kolozsvár Európa legbarátságosabb városa. Ezt úgy tehetik meg, hogy feltöltik saját szálláslehetőségüket a Cazare at UNTOLD 2016 Facebook-oldalára vagy a Bedfinder oldalra.

Az Untold színpadán több mint 150 nemzetközi művész lép majd fel, többek között DIMITRI VEGAS & LIKE MIKE, AFROJACK, ARMIN VAN BUUREN, HARDWELL, MARTIN GARRIX, TIESTO, FAITHLESS, PAROV STELAR, Chase and Status DJ Set, Dannic, Dubfire Live: Hybrid, Dub Fx, Ella Eyre, James Arthur, Jamie Jones, Jeru the Damaja, Kwabs, Lost Frequencies, Mazde, Nahko and Medicine for the People, Netsky DJ Set, Pendulum, Verse DJ Set, Route 94, Rudimental DJ, Sasha, Scooter, Sharam, The Asteroids Galaxy Tour, Y’akoto.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában
Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro