Debrecenbe kéne menni… vagy a cívis város jön el hozzánk. Nagyvárad után az Érmellékre is.
Mikor máskor, mint a híres Debreceni Virágkarnevál idején, melyet immár évek óta a határ innenső oldalára, Nagyváradra is importálnak. Az idei rendezvény azonban minden eddiginél különlegesebb lesz, ugyanis a két testvérváros mellett az Érmellékig, Bihardiószegig, illetve Esztergom után a felvidéki Királyselmecig is eljutnak a virágkocsik.
Erről szerdai debreceni sajtótájékoztatójukon számoltak be a szervezők, amelyen a romániai partnerek, a Bihar megyei, nagyváradi és bihardiószegi önkormányzat képviselői is jelen voltak. Elhangzott, hogy a virágkarnevál kocsijai idén 13. alkalommal kelnek át a határon és jutnak el Nagyváradra.
A nemzeti ünnepet követő napon, augusztus 21-én öt virágkocsit csodálhatnak a bihari megyeszékhely lakói. Ezek egyike a két város közös kocsija, mely a kultúrát, a debreceni és a váradi színház homlokzatát ábrázolja, de idén először Hajdú-Bihar és Bihar megye is készít közös kreációt. A debreceni Aquatikum és a Fórum kereskedelmi központ kocsijai mellett a nemzeti ünnep jelentőségét, Szent István koronáját és a koronázási jelvényeket ábrázoló virágkocsi is eljut a határ innenső oldalára.
A Közép-Európa legfontosabb fesztiváljai között jegyzett Debreceni Virágkarnevál augusztus 14-21. között zajlik, a pár nap alatt mintegy ötven program várja az érdeklődőket. Az említett öt virágkocsi 21-én Nagyváradon, míg 22-én Bihardiószegen lesz megcsodálható.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.