// 2026. július 20., hétfő // Illés

Amikor a zene teszi fel a pontot a filmre

// HIRDETÉS

Magyar trombitamuzsika a Duna hullámaira, román mulatós az élet bajaira, ukrán világzene mindenre: ezekre fogunk bulizni a TIFF-en.

Régi ismerősök és régi ismeretlenek tűnnek fel a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) zenei kínálatában. 

Akit idén legjobban várunk, az a trükkös nevű, világzenét játszó ukrán együttes, a DakhaBrakha, mert ők már 2013-ban is frenetikusat koncerteztek a TIFF-en. Azóta megjárták Glastonbury és Manchester fesztiválját, ukrán népzenéből táplálkozó hangzásukat elnevezték etnokáosznak, és minden fellépésük más. Kolozsváron május 28-án 19:30-kor lépnek fel a Diákművelődési Házban.

Az idei TIFF a szokásosnál is több magyar vonatkozású programot kínál. A hagyományos Magyar Napot Somogyvári Gergő dokumentumfilmje zárja a dunai teherhajósokról úgy, hogy Barabás Lőrinc trombitás festi alá ott helyben az Urania Palace-ban május 30-án 21:30-tól. A Trans Duna címet viselő performansz transzba ejt Regensburgtól a Fekete-tengerig, ígérik a szervezők.

Akkora buli, mint Teleormanban – ilyen néven hirdetik azt, hogy június elsején bele lehet pillantani az év legjobban várt román filmjébe, a már-már kultikus Moromeții második részébe. Itt lesz Horațiu Mălăele színészlegenda, aki 30 év után játssza el ismét Ilie Morometét ugyanúgy Stere Gulea rendező irányításával, ahogy az első részben. A részletek levetítése után igazi ereszd-el-a-hajamat buli lesz, ahol a videlei Marian Sandu mulatós bandája ugráltatja meg a hipsztereket a Form Space-ben június elsején 21:30-tól.

Szintén május 28-án este vetítik le az első román dokumentumfilmet egy rockegyüttesről VUNK – Jur să spun adevărul (VUNK – Esküszöm, hogy az igazat mondom) címmel. A zenekar még elindult a Megéneklünk, Románia 1988-as kiadásán, majd Vank néven koncertezett a kilencvenes években. Az este kilenckor kezdődő vetítést természetesen az együttes koncertje követi a Form Space-ben.

Jegyeket a koncertekre / vetítésekre a tiff.eventbook.ro oldalon lehet vásárolni. A fesztivál mindig ütős filmkínálatáról itt írtunk korábban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat
Krónika

Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro