Buli és alakformálás – kell ennél több?
Nagykorúvá vált a Partiumi Magyar Napok, a régió legnagyobb magyar fesztiválja, amely idén a környezettudatos életmód népszerűsítésére, valamint a helyi termékek széleskörű megismertetésére kíván nagyobb hangsúlyt fektetni a hagyományos kulturális kínálat mellett.
A rendezvény idén augusztus 20–25. között zajlik – sajnos idén is a Kolozsvári Magyar Napokkal egyszerre –, és természetesen lesznek érdekfeszítőnek ígért irodalmi- és történelmi tematikájú beszélgetések, képzőművészeti és bortörténeti kiállítások, színház és szabadtéri filmvetítés – minden, ami ilyenkor kötelező.
És persze koncertek: az idei sztárvendég kétségtelenül Ákos lesz, de az Ismerős Arcok, a Csík Zenekar, a Compact Disco és Koszika is fellép a partiumi fesztiválon. Na de nem csak az említett zenekarok koncertjein lehet nyilvánosan fitogtatni a mozgáskultúrát, meghívták ugyanis a rendezvényre az alakreform magyarországi bajnokait, Rubint Rékát és Schobert Norbertet is.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.