A korábban négy napig tartó fesztivál az idén kilenc napos programmal jelentkezik.
Július első hetének végén kezdődik Hargita megye kulturális életének egyik legkiemelkedőbb eseménye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A régizenei seregszemle első kiadását 1980-ban tartották, 2008 óta tagja az Európai Régizene Fesztiválok Hálózatának (REMA), 2015-ben a pedig elnyerte a legjobb Európai fesztiváloknak járó Europe for Festivals, Festivals for Europe (EFFE) minősítést, amelyet az intézmény megújított a 2017–2018-as időszakra is.
A fesztivál művészeti vezetője Filip Ignác fuvolaművész, a Brassói Transilvania Tudományegyetem docense, munkatársai pedig a Hargita Megyei Kulturális Központ csapatából kerülnek ki, őket önkéntesek segítik.
A korábban négy napig tartó fesztivál az idén kilenc napos programmal jelentkezik – tudósít a szervezők közleménye. A számos koncert mellett sor kerül az idén egyébként tízéves fennállását ünneplő Régizenei Nyári Egyetemre is, mesterkurzusokkal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, de utcazene és gyermekrendezvények is várják a közönséget.
A fesztivál idei meghívottai Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Hollandiából, Kanadából és Svájcból érkeznek, de jelen lesznek az erdélyi régizenei mozgalom neves alakjai és fiatal tehetségek egyaránt.
A rendezvénysorozat fő helyszíne a csíkszeredai Mikó-vár és különböző felekezetekhez tartozó templomok – köztük a csíksomlyói kegytemplom is –, de lesznek rendezvények a csíki moziban, a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, köztereken. Sőt más településeken – Székelyudvarhelyen, Gyergyószárhegyen és Brassóban – is tartanak kihelyezett koncerteket.
Az idei fesztivál fő tematikáját a reformáció emlékéve adja; olyan előadókat hívtak meg, akik mind magyar, mind európai vonatkozásban a korra jellemző dallamvilágot szólaltatják meg. Nem feledkeztek meg két másik jelentős évfordulóról sem: 450 éve született Claudio Monteverdi, 250 éve hunyt el Georg Philipp Telemann. Továbbá megemlékeznek Kájoni János halálának 330. évfordulójáról, egy egész napos gyergyószárhegyi programsorozat keretében.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.