// 2026. március 1., vasárnap // Albin

A reformáció dallamait szólaltatják meg a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

// HIRDETÉS

A korábban négy napig tartó fesztivál az idén kilenc napos programmal jelentkezik.

Július első hetének végén kezdődik Hargita megye kulturális életének egyik legkiemelkedőbb eseménye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A régizenei seregszemle első kiadását 1980-ban tartották, 2008 óta tagja az Európai Régizene Fesztiválok Hálózatának (REMA), 2015-ben a pedig elnyerte a legjobb Európai fesztiváloknak járó Europe for Festivals, Festivals for Europe (EFFE) minősítést, amelyet az intézmény megújított a 2017–2018-as időszakra is.

A fesztivál művészeti vezetője Filip Ignác fuvolaművész, a Brassói Transilvania Tudományegyetem docense, munkatársai pedig a Hargita Megyei Kulturális Központ csapatából kerülnek ki, őket önkéntesek segítik.

A korábban négy napig tartó fesztivál az idén kilenc napos programmal jelentkezik – tudósít a szervezők közleménye. A számos koncert mellett sor kerül az idén egyébként tízéves fennállását ünneplő Régizenei Nyári Egyetemre is,  mesterkurzusokkal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, de utcazene és gyermekrendezvények is várják a közönséget.

A fesztivál idei meghívottai Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Hollandiából, Kanadából és Svájcból érkeznek, de jelen lesznek az erdélyi régizenei mozgalom neves alakjai és fiatal tehetségek egyaránt.

A rendezvénysorozat fő helyszíne a csíkszeredai Mikó-vár és különböző felekezetekhez tartozó templomok – köztük a csíksomlyói kegytemplom is –, de lesznek rendezvények a csíki moziban, a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, köztereken. Sőt más településeken – Székelyudvarhelyen, Gyergyószárhegyen és Brassóban – is tartanak kihelyezett koncerteket.

Az idei fesztivál fő tematikáját a reformáció emlékéve adja; olyan előadókat hívtak meg, akik mind magyar, mind európai vonatkozásban a korra jellemző dallamvilágot szólaltatják meg. Nem feledkeztek meg két másik jelentős évfordulóról sem: 450 éve született Claudio Monteverdi, 250 éve hunyt el Georg Philipp Telemann. Továbbá megemlékeznek Kájoni János halálának 330. évfordulójáról, egy egész napos gyergyószárhegyi programsorozat keretében.

A Csíkszeredai Régizenei Fesztivál számokban: 9 nap, 14 helyszín, 8 országból érkező művészek, 14 együttes, 5 egyéni előadó, 22 koncert, 1 utcazenélés, 1 kerekasztal-beszélgetés.

A Régizenei Nyári Egyetem számokban: 6 nap, 12 mesterkurzus+2 szabadon választható, minden hallgató számára nyitott kurzus, 3 nyilvános előadás, 12 oktató, 6 közreműködő kísérő és fordító, 85 jelentkező két országból (Magyarország és Románia).

Részletes programért, fellépőkért és egyéb hasznos információért érdemes felkeresni a fesztivál honlapját és Facebook-oldalát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro