// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A kommunizmus hétpecsétes titkai

// HIRDETÉS

Mit rejt az 1956-os forradalom végnapjaiban a belügyminisztérium szuperbiztos trezorja, amelyet még a magyar államvédelmisek és szovjet katonák sem képesek kinyitni?

Az elmúlt években örvendetesen megnőtt azon magyar filmalkotások – többnyire igényes kivitelezésű, mozibemutatóra is alkalmas tévéfilmek – száma, amelyek a magyar közel- vagy félmúltat, a kommunizmust, az ’56-os forradalmat, a szovjet megszállást dolgozzák fel – teszik ezt ráadásul műfaji filmes keretben, a szélesebb közönség számára is fogyasztható módon.

Ilyen volt Bergendy Péter A vizsga című filmje vagy A berni követ Szász Attilától, akinek legutóbbi, Örök tél című munkája lényegében az első magyar Gulág-nagyjátékfilmnek számít. Ha megnézzük ezeknek a filmeknek a stáblistáját, szembetűnő, hogy mindegyiknek a forgatókönyvét Köbli Norbert jegyzi – akárcsak a stílusosan november 4-én, a Magyarország elleni szovjet offenzíva évfordulóján a Duna tévében bemutatott Trezor című filmét, amelyben Köbli ismét Bergendy Péter rendezővel dolgozott együtt, ismét egy ötvenhatos (vagy poszt-ötvenhatos) történeten.

Nem olyan nagy felismerés, a rendszerváltás után született vagy nevelkedett generációk számára mégis revelációként képes hatni az, hogy a második világháború utáni időszak, az ötvenes évek zűrzavaros világa, az antikommunista ellenállás és forradalom/forradalmak, a társadalom orwelli léptékű állambiztonsági ellenőrzése korántsem annyira távoli, az emlékezet ködébe vesző, heroikusan megképzett múlt, hanem sok tekintetben nagyon is élő, hatását tekintve a jelenünkig ívelő emberi sorsok, személyes és családi drámák szövedéke – és hogy ezek az emberi történetek elbeszélhetőek napjaink vizuális (tömeg)kultúrájának a nagyközönség, illetve az ifjabb nemzedékek által ismert formanyelvén is.

Az állambiztonsági múlt „eltemetettségének” kérdését például fel lehet vetni a bankrablásos filmek (az ún. heist movie-k) stílusában is. Beck János, a szebb napokat látott „lakatos” (Anger Zsolt szokásos megbízható alakításában) húszéves börtönbüntetését tölti, bankrablásért és aközben elkövetett (valójában csak rákent) emberölésért, amikor az egykor őt lefülelő rendőrtiszt (Scherer Péter) azzal a meghökkentő kéréssel fordul hozzá, hogy törné fel újból annak a banknak a trezorját, amelynek kirablásáért hűvösre került, ennek fejében néhány évet elengednek a büntetéséből.

Csakhogy 1956 novemberét írjuk, helyenként még ropognak a fegyverek, az egykori pénzintézet helyén pedig a Magyar Népköztársaság belügyminisztériumának épülete áll, amelyet sokáig „megszállva” tartottak a forradalmárok. A zűrzavarban a trezor kulcsai elvesztek, az ajtó gyakorlatilag bombabiztos, így hát az ávósok és a szovjet tisztek arra kényszerülnek, hogy egy volt mestertolvaj szolgáltatásait vegyék igénybe. Aki sikerrel abszolválja a feladatot – és, mint az lenni szokott, itt kezdődnek a bonyodalmak…

Lakatosunk – aki a börtönben, olvasmányélményeinek hatására a sztálinizmus elkötelezett hívévé képezte magát, a forradalomról mit sem tud, illetve annyit, hogy valami „nyilas zavargás” tört ki – ugyanis olyasmit talál a feltört páncélteremben, ami alapjaiban változtatja meg helyzetét, sőt egész élet- és világszemléletét. Azaz olyasvalakit, sőt olyasvalakiket: egy többnapos hullát és egy csillogó szemű, a megtorlás elől menekülő forradalmárt, aki „civilben” szépreményű zongoraművész (Tasnádi Bence).

A feszültséget mindvégig jól adagoló és fenntartó thriller – bár vannak benne dramaturgiai következetlenségek – egyszerre pátosszal és humorral mutatja be azt a „józanodást”, ami kicsiben leképeződése mindazon folyamatoknak, amelyek a kommunizmus tapasztalatai hatására a magyar és általában a kelet-közép-európai társadalmakban végbementek.

A sötét titkokat – rothadó hullát, megfigyelési dossziékat, ügynökaktákat, a diktatúra eltemetett bűneit – rejtő páncélterem szimbólum: a kommunista múlt feltáratlanságának (vagy nem elégséges feltártságának), lezáratlanságának traumatikus, jelképes helyszíne.

A Bergendy–Köbli páros filmje egyébként ezen a linken november 12-ig szabadon megtekinthető. Azazhogy ingyenesen.

Bár ebben az esetben talán használjuk inkább mégis a „szabadon” kifejezést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro