Ha grafikus vagy és érdekelnek az erdélyi kastélyok, akkor ezt a pályázatot neked találták ki.
Művészek, grafikusok jelentkezhetnek a PONT Csoport által meghirdetett dizájnversenyre, melynek célja a Kastély Erdélyben új termékkollekciójának megtervezése. A verseny elsősorban azoknak szól, akiket megihlet az erdélyi kastélyok témája. A pályamunkákat 2017. október 10-ig, éjfélig lehet beküldeni a castle@pontgroup.org e-mail címre, a nyeremény pedig 2500 lej.
A szervezők közleményükben arra kérik az alkotókat, hogy a pályamunka megalkotásánál a kastély fogalmához kapcsolódó képzettársításokat, hangulatokat – például nosztalgia, elegancia, szabadidő, természetközeliség, történelmi korok, építészeti stílusok, kastélykert, mesevilág, tündérkert stb. – használják inspirációforrásként.
Az alkotások elérhetőek lesznek a Kastély Erdélyben online boltjában, az ebből befolyó összeget pedig a program és a Kastély Erdélyben Koalíció fenntartására fordítják. A verseny után a nyertes dizájnt a következő hordozókra viszik fel: póló, bögre, szatyor, napló, hűtőmágnes.
További részletek és részvételi feltételek a Kastély Erdélyben honlapján találhatók.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.