A román nép a centenárium alkalmából (is) pont azt kapta, amit érdemelt!

Vagyis az tisztelt országvezetés jól megszívatta drága, de annál trébb ünnepléssel, cserébe adott neki ingyenkaját.
Hirdetés

A nemzet választottjai több tízmillió eurót vertek el olyan eseményekre, melyeket néha olybá tűnnek, mintha az abszurd mesterei ötlötték volna ki őket. Eközben pedig elvégzetlenül maradnak a természetes dolgok. Vajon mi történt volna, ha – tavasszal – kampány indult volna a Nagy Egyesülés alapját képező háborúban elesett hősök műemlékeinek felújítására? Abszurd dolog lett volna? Vagy pazarlás?

Bármennyire is igyekeznénk felborzolni hazafias tollainkat, el kell ismernünk, hogy kifacsarodott történelmünk során nem nagyon volt szerencsénk a vezetőinkkel.

Igaz, figyelemre méltó (a történészek által „szentté” avatott) kivételek is voltak, de a bennünket az utóbbi 2000 évben vezetők közül túl sokan bizonyultak gazembereknek, vagy legendásan alkalmatlanoknak.

Néha megtörténik, hogy – kimondottan tragikus módon! – kéz a kézben jár a gazemberség és az alkalmatlanság. Ennek a kombinációnak katasztrofális következményei vannak. Mi, románok, nem egyszer éreztük a saját bőrünkön, micsoda szörnyűséges szégyentelenség születik a gazemberek és ostobák (eléggé vérfertőző) párosodásából, a koncepció élőben történő ellenőrzésére pedig – talán – a 2018-as kegyelmi év volt a legalkalmasabb.

Történelmi rekordot értünk el. Most állt össze az ország élére felkapaszkodott gazemberekből, alkalmatlanokból, ostobákból és szégyentelenekből álló eddigi legnagyobb gyülekezet. Ezzel az erkölcstelen úthengerrel szemben az értékes emberek, szakemberek megfélemlített, háttérbe szorított, a most mindent uralók által szinte megszégyenített, elhanyagolható mennyiséggé váltak.

Ha valaki a közigazgatásban dolgozik, stigmává vált, ha jól ért valamihez, ha a törvény és a jóérzés vezérli.

A sikerességhez alkalmatlannak, alakoskodónak, hazugnak, arrogánsnak, szolgalelkűnek, gazembernek és pofátlannak kell lennie, ezeknek az „erényeknek” mindegyike kötelező, de (a megcélzott rangtól függően) változó módon járulnak hozzá egy köztisztségviselő kinevezhetőségéhez.

Bár ezek a vélekedések szubjektíveknek, indokolatlanul ijesztgetőnek, sőt akár nemzetellenesnek tűnhetnek, a tények – pont azok! – azt mutatják, hogy azok az alapvető erkölcsi elvek, melyekre az évszázadok során a létünket felépítették, a jelenlegi politikai osztály számára olyanná váltak, hogy egy antagonizmusról szóló régi szólást idézzek, mint tömjénfüst az ördög számára.

Vegyük például azt, hogy miként költötték el a választottak a pénzt az Egyesülés Centenáriumára. Ha vetnek egy pillantást a kormány által, a Művelődési Minisztérium keresztül több tízmillió euróval finanszírozott rendezvények programjára, akkor sűrűn vetik majd a keresztet. Szó szerint!

Nevezetesen ott látni fogják, hogy Máramarosban 400 000 lejt adtak arra, hogy a Centenárium alkalmából sor kerüljön egy hőlégballon-fesztiválra. Ez az összeg voltaképpen a pilóták szállás-, étkezési költségeit és honoráriumát fedezte. A közönségnek,

a finanszírozás elméleti haszonélvezőjének viszont jegyet kellett vennie, ha repülni akart egy kicsit a hőlégballonnal.

Ugyanígy Galacon (Galaţi), december 2-án Centenáriumi Gálát tartottak, ami 200 000 lejbe került. Elméletileg nyilvános esemény volt. Gyakorlatilag a közönségnek tilos volt a bemenet, abba a terembe pedig, ahol úgy ettek-ittak, mint a vendéglőben, asztaloknál, pincérekkel és zenei kísérettel, gondosan kiválogatott politikusok léphettek be, de voltak szekus besúgók, kiskirályfik, sőt, olyan alakok is, akiket eltiltottak köztisztségek betöltésétől.

Ráadásul mindenki kapott centenáriumi emlékérmet is! Galac polgármestere pedig, arrogánsan és dühösen, mert a sajtó elszámoltatja a közpénzekkel, megjegyzendő nyilatkozatot tett: „Mert így kellett!”

Szintén Galacon, szintén a centenáriumi pénzekből egy, a polgármesteri hivatal védnöksége alatt működő civil egyesület – jól olvasták: létezik ilyen struccteve! – nagyjából 12 000 eurót fizet egy magáncégnek, hogy az a Facebookon terjesszen Wikipédiáról átvett szövegeket bizonyos történelmi személyiségekről.

Buzău megyében az egyik község polgármestere 96 000 lejt „szerzett” egy dühöt és hahotákat egyszerre kiváltó felvonulásra:

a polgármesteri hivatal épülete előtt tíz percen keresztül parádéztak a szemeteskocsik és egy földmunkagép.

Biztos a Nagy Egyesülés és a hősök tiszteletére. Még Kafka sem volt képes az abszurdum ekkora koncentrációjára!

Hirdetés

Jászvásáron (Iaşi) 3 (három) millió lejért nyomtattak centenáriumi szórólapokat (melyek aztán rövid úton a szemetesekben landoltak), valamint egy épületre vetített hatórányi dokumentumfilm-válogatás 135 000 lejt „juttatott” a szolgáltatócég számlájára. Másik eset: bár az összeg kicsinek tűnik, a katonák minden egyes fáklyás (és gyalogos) felvonulása egyenként 25 000 lejbe került Jászvásáron, Foksányban (Focşani), Brailán (Brăila) és ahol még volt ilyen. Drága fáklyák, drága díszlépés! A több száz háromfős szimpóziumot már nem is említem, melyekre több millió lejt szórtak el (vajon mire?) csak a dicsőséges ünnepélyeskedés kedvéért.

Ugyanakkor a Centenárium alkalmából elemi, jogos dolgok hiányoztak. Vajon mi lett volna, ha ezen összeg jelentős részéből pénzügyi és erkölcsi kártérítést nyújtottak volna a háborús veteránoknak? Már csak nagyon kevesen vannak, pénzügyi szempontból szinte nem is számított volna, ha december 1-e alkalmából az állam Gyulafehérvárra vitte volna őket, az egy évszázaddal ezelőtti történelmi pillanat egyedülálló rekonstruálása gyanánt.

Vajon mi történt volna, ha – tavasszal –

kampány indult volna a Nagy Egyesülés alapját képező háborúban elesett hősök műemlékeinek felújítására?

Abszurd dolog lett volna? Vagy pazarlás?

Nem rendelkezem országos adatokkal, de megtudtam, hogy Galac megyében a 80 ilyen jellegű (a román hatóságok által 1919 és 1924 között emelt) emlékmű közül 2018-ban csak hármat restauráltak. További néhányat lekentek mésszel. Amúgy a nemzet hőseinek megtisztelése, a centenárium alkalmából, bizonyos gondosan kiválasztott cégek (általában a hagyományos politikai klientúra) felfújt számlákkal való kitömését jelentette csevegésekre, valamint felesleges vagy jelentéktelen, egyes esetekben kimondottan felháborító eseményekre, mint amilyen a számtalan helyi kiskirályoknak szánt, zártkörű mulatság/bál volt. Csak a december 1-i és 2-i ilyen eseményekre összesen több mint 10 millió lejt költöttek országos szinten.

Ezeknek az álhazafias akcióknak a csúcsát azonban egy Galac megyei község szociáldemokrata polgármestere érte el, aki a Centenárium alkalmából nem volt képes felújítani az első világháborúban elesett hősök – elődei által közadakozásból emelt – emlékművét, de

úgy döntött, hogy egy rakás zöld műanyaggal öltözteti fel az obeliszket, hogy ezáltal egyfajta karácsonyfa-szerepet töltsön be.

Gesztusa jelképszerű a jelenlegi politikai osztályra nézve. Ahogy az említett polgármester fenyőfatartóvá változtatta az áldozat egyik szent jelképét, így az ország fejesei is ürüggyé változtatták a Centenáriumot holmi szélhámoskodásokra, alakoskodásokra és a nemzet történelmében példátlan szégyentelenségekre.

De végső soron csak azt kapjuk, amit megérdemlünk, hiszen a jelenlegi politikai osztály nem a Holdról jött, hanem magának a román népnek a „kipárolgása”, ahogy azt Ion Iliescu mondaná. Pont neki, annak a népnek, mely nem lép közbe felebarátja megsegítésére, mert „túl nagy meló”, mely „lehugyozza a szavazást” és akár két miccsért is eladja a lelkiismeretét. Marha-disznó. A miccs.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés