Lucian Boia: a mai Romániára ügyeljünk, ne a múltat hamisítsuk (INTERJÚ)

A mioritikus nemzeti mítoszokat élvezettel és szakértelemmel romboló román törtnész továbbra is kényelmetlen figura a nackórollert hajtó román gondolatvezérek számára.
Hirdetés

Romániának és Magyarországnak szüksége lenne egy közös történelemkönyvre, mint Németországnak és Franciaországnak, véli Lucian Boia történész és ezt egy olyan ország iránti nagyra értékelésből mondja, mely éppen kimutatta, mennyire nagyra értékeli őt. Németország bukaresti nagykövete, Cord Meier-Klodt szerda este, Bukarestben adta át Lucian Boiának az Érdemrend Érdemkeresztjének lovagi fokozatát. A Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök által adományozott kitüntetés annak az elismerésnek a legfőbb polgári jele, mellyel a német társadalom érdekét szolgáló politikai, társadalmi és szellemi hozzájárulást jutalmazzák a berlini hatóságok.

„A berlini fal leomlásával nem ért véget a történelem,

ahogy azt egyesek gondolták. Most visszatér és mindnyájunkat kísért”, jegyezte meg méltató beszédében Meier-Klodt nagykövet, üdvözölve a román történész kiegyensúlyozottságát és racionalitását, valamint azt a bátorságát, mellyel megkérdőjelezi a múlt kezelésének hagyományos módját.
Egy egységes Európában mindnyájan kisebbségek leszünk, de ez segíteni fog bennünket nagyobb megértéssel viszonyulni a többiekhez, véli a történész. Talán igaza van, talán nem, ami az általa kínált történelmi utazásokat illeti, de ahogy azt a német nagykövet leszögezte, „ijesztő lenne”, ha Lucian Boiának mindig igaza lett volna.

Riporter: Miből fakad a Németország iránti szenvedélye?

Lucian Boia: Elsősorban az első világháború korszaka érdekelt. Először is, azok a románok, akik Németországhoz álltak közelebb, inkább, mint azok, akik Franciaországhoz kötődtek. A germanofilek, a frankofilekkel szemben. Elég hosszú, bonyolult kutatást végeztem, de annak lett a végeredménye a Germanofilii – Elita intelectuală românească în anii Primului Război Mondial (Germanofilek – A román értelmiségi elit az első világháború éveiben – a szerk.) című könyv. Persze, hogy a romániai germanofilekről és az első világháború alatti Romániáról írva az egész háború érdekelt, beleértve (vagy elsősorban) Németországot is. Így kerültem közel Németország történelméhez és fedeztem fel – vagyis ez volt az én következtetésem –, hogy

igazságtalanul feketítették be azért a szerencsétlenségért, amit a nácizmus hozott

a 30-as években és aztán a második világháborúban. Ezen az alapon, a nácizmus a lehető legjogosabb és normális elítélése mellett, kivetítettek Németországra általában véve egy jórészt negatív történelmi képet. A XIX. századi, Bismarckos és az első világháborús Németországra is. Márpedig ki akartam egyensúlyozni a dolgokat és ennek eredménye a Tragedia Germaniei (Németország tragédiája – a szerk.) című könyv, mely 2010-ben jelent meg és néhány évvel később német fordításban is, melyben megjelentek a saját – remélem kiegyensúlyozott – értelmezéseim Németországról és arról, hogy miként csúszott egy tiszteletreméltó és tisztelt ország státusza felől a két világháború között rajta eluralkodó válság felé, ami aztán a náci rezsimben csúcsosodott ki.

Nagyon gyakran fel szokták hozni azt a válsághelyzetet – a jelenlegi távlat-, vagy a viszonyítási pontok mostani hiányához viszonyítva. Össze lehet hasonlítani a weimari Németországot és a napjaink Európájában tapasztalható politikai vezetőhiányt?

Óvakodom az ilyenfajta összehasonlításoktól. A történelmi jelenségek nem ismétlődnek meg. Persze, hogy lehet bennük közös elemeket találni, emberek csinálják őket. De azt hiszem, hogy hiba minden áron összehasonlítani különböző időszakokat, különböző országokat. Sokan azt hiszik, hogy a történelem megismétlődik.

Ezzel kapcsolatos abszolút véleményem az, hogy a történelem nem ismétlődik meg.

Egyes elemek megismétlődhetnek, de mind együttesen, mindaz, ami egy történelmi korszakot jellemez, nem ismétlődhet meg egy másik korszakban.

A német állam által adományozott kitüntetés átvételi ünnepségén azt mondta, hogy önnek semmi sem fontosabb a szabadságnál. Ebben az időszakban fenyegetik a szabadságot a lengyelországi, magyarországi vagy romániai eltérések az európai standardoktól?

A szabadság mindig veszélyben van. Ügyelnünk kell, mert történhetnek bizonyos dolgok, mint ahogy Németországban is történtek – íme, most én hasonlítok össze történelmi korszakokat. De jelenleg vannak bizonyos egyensúlyhiányok, még az Európai Unióban is. Arról nem is beszélve, ami e térségen kívül van. Romániában is történtek bizonyos dolgok, a politikában, az utóbbi két-három évben, melyek nem túl kellemesek.

Nem tekinthetjük adottságnak a szabadságot,

nem lehet csak örülni neki. Szolgálnunk is kell, segítenünk kell túlélni. Semmit sem tartok fontosabbnak a szabadságnál. Az emberi lény, és főleg egy értelmiségi számára a szabadság… Nincs miről vitázni: ha nem vagy szabad, akkor nem is állíthatod magadról, hogy értelmiségi vagy. Ami engem illet, nem tudnék panaszkodni. Azt írok, amit akarok, azt publikálok, amit akarok. De Romániában is vannak jelek. A politikai tényező megpróbál felülkerekedni. Oda kell figyelni. A szabadságot őrizni kell. És gondosan kezelni.

A román állam és az első világháború Centenáriuma kapcsán ön az egyik legolvasottabb történész. Nagyon népszerű. De egyes céhtársak támadják is.

Egy volt szekus valamikor tavaly azt mondta, hogy golyót érdemelnék.

Mivel dühítette fel?

Ha mond valamit az ember, ami nem tetszik nekik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare) vagy II. (Vitéz) Mihályról (Mihai Viteazul), a dákokról vagy Boirebisztaszról, akkor azt képzelik, hogy Romániát sértegeti. Márpedig ez a történelmi szemlélet nevetséges módja. Románia az, ami ma létezik.

Nem várhatjuk el III. Istvántól vagy II. Mihálytól, hogy a mai Romániát készítsék elő.

Hirdetés

Nagyon könnyű hazafias tirádákat tartani a több száz, vagy több ezer évvel ezelőtti ősökről és semmit sem tenni a mai országért. Vagyis a Decebal vagy III. István iránti nagy szeretetet lehet hangoztatni, de közben nem építenek autópályákat Romániában, hagyják lerohadni a kórházakat, hagyják elterjedni az írástudatlanságot, Románia elhagyására kényszerítenek több millió románt. Egy ország iránti érzelmeit az embernek abban kell kifejeznie, amit ma megtesz az országért. Nem deklamálásokkal, mert az nagyon könnyű.

Nekik olyan nézőpontjaik vannak, melyek közvetlenül a kommunista történetírásból származnak. A két világháború között is volt nacionalizmusunk, de az némileg árnyaltabb, intelligensebb volt. A kommunizmus abszolút jellemzésekkel állt elő: a románok ősisége, az egység, a kontinuitás. Ha ősiségnek kellett lennie, akkor az legyen minél nagyobb. Az egység pedig legyen tökéletes, mert azért egység. Így jutottak el odáig, hogy tökéletes egység volt az ókori Dáciában is, ami egyáltalán nem igaz. II. Mihállyal ugyanez volt a helyzet.

Nos, és akkor jön egy olyan történész, mint én és azt mondja, hogy ez nem egészen van így. A románok ma, egy egész fejlődési szakasz végén egységesek, van nemzetállamunk, a mai Romániára kell ügyelnünk, nem a múltat eltúloznunk vagy meghamisítanunk. Ha azt mondanánk, hogy

II. Mihálynak volt egy nemzeti projektje, akkor nemcsak túloznánk, hanem hamisítanánk.

Mi választ el Németországtól és mi köt össze vele?

Nem mondhatnám, hogy a románok szeretik Németországot. Azt hiszem, hogy tisztelik Németországot. A románok választásában Németország Franciaország felett áll. Sok román költözött Németországba, sok románnak van német műveltsége. És ott van még a geopolitikai tényező is. Itt van Románia, ha nem tetszik Németország, Franciaország messzebb van, de Oroszország a közvetlen veszély.

És a németeket? Őket köti valami Romániához?

Egy olyan érdeklődés, mely mindig, vagy legalábbis az utóbbi évszázadokban megvolt bennük Közép- és Kelet-Európa iránt. Nagyobb érdeklődés, mint a franciákban. A románok nagyon szerették a franciákat, de a franciáknak nem voltak hasonló érzéseik a románok iránt. Ezzel szemben a németeknek igen, ha nem is ilyen jellegű érzelmek, de legalábbis nagy érdeklődés. Rendben, közelebb is vannak… És aztán ott van még az Európa ezen térségeiben lévő német lakosság, mely szinte teljesen eltűnt. Az a német népességi szigetvilág. Gyakorlatilag népként eltűnt.

Ez olyan, mintha genocídium lett volna. Az embereket nem ölték meg, de a népet igen.

A szász és a sváb nép eltűnt.

Miként lehetne elkerülni az olyanfajta baleseteket, amilyenek a múlt héten voltak, amikor egyes politikusok a náci rezsimhez hasonlították a német etnikumúak Romániában megmaradt 30.000 fős csoportocskáját?

Ezek szamárságok. Politikai játékok. Az ilyenfajta hozzáállásokat csak lenézéssel lehet kezelni. Ennek alapján a mai nacionalista ideológiát a legionáriusokhoz köthetnéd. Nem. Nem, ez szamárság, semmi több.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés