Kísért a vörös múlt
Szerző: Camelia Badea
2018. június 21. csütörtök, 10:35
Röviden: Románia egy kiváltságos személyeknek alkotott ország. Hosszabban: tessék csak olvasni. Nem túl szívderítő.

Románia „behúzott kézifékkel” halad: egyszerre van jelen a globalizált új és a kommunista értékekben mélyen lecövekelt régi nemzedék, mely a jogok és az életszínvonal tekintetében az EU-ban akar lenni, de ugyanakkor

a felelősségek terén továbbra is a kommunizmusban maradna,

állítja Marian Preda szociológus.

Egy friss tanulmány szerint, a fiatalok fele a következő 5 évben távozna az országból, mert megértették, hogy a dolgok egyhamar nem fognak változni és nincs idejük várni. Miért kergetjük el a gyermekeinket ahelyett, hogy jobban igyekeznénk gazdaggá és tisztává tenni az országot, ahelyett, hogy kikényszerítenénk a demokratikus elvek betartását, ahelyett, hogy valódi értékeinket támogatnánk? Túl lusták, túl közömbösek, túl hiszékenyek, túl önzők vagyunk?

Miféle országot készülünk örökül hagyni a gyermekeinkre és az unokáinkra? A saját pillanatnyi érdekeink, az azonnali nyereség foglal le bennünket, de egyáltalán nem gondolunk az utánunk következő nemzedékekre, az egyetlen biztos dolog az lévén, hogy egy óriási nyugdíjrendszeri hiányt örökölnek majd tőlünk.

„Mi nem egy jövőre, hanem egy múltra összpontosító ország vagyunk. Az értékek és a jövedelmek újraosztása terén is. A nyugdíjak érdekelnek minket, senki sem beszél a gyermektámogatásokról, az oktatásba való befektetésekről, vagy arról, hogy milyen állapotban hagyjuk Romániát a következő nemzedékekre”, hangsúlyozza ki a Ziare.com-nak adott interjújában Marian Preda, a Bukaresti Tudományegyetem Szenátusának elnöke és az Országos Statisztikai Tanács (CSN) elnöke.

Riporter: Előbb azt mondja el, miként vázolná fel ön 2018 Romániáját.

Marian Preda: Az EU egyik marginális országaként, amely egy volt kommunista országi identitási elemével és a volt kommunista országokkal közös elemekkel rendelkezik, amely országokban már tekintélyelvű rezsimek vannak, vagy ahol ezek megpróbálnak hatalomra kerülni és hatalmon maradni – Magyarország, Lengyelország, Csehország, Bulgária.

Megosztott országnak néz ki, több törésvonallal,

például a városi és a falusi környezet, vagy egy nagy törésvonallal a nemzedékek között – a globalizált, az Y- és Z-nemzedékek értékeihez nagyon kötődő új nemzedék és a több mint 50-esek, 60-asok nemzedéke között, mely erőteljesen lecövekelt a kommunista értékek mentén és nem szabadult meg a paternalista mentalitástól.

Románia a jogok és az életszínvonal tekintetében az EU-ban akar lenni, de a felelősségeket illetően a kommunizmusban maradna. Továbbra is sok mindent az államtól vár el, holott az állam gyenge és nem hatékony, mert nem modern, a piacgazdaságra jellemző elvek szerint működik, hanem egy központosított, kommunista állam elvei szerint.

A társadalom szintjén vannak olyan területek, melyek nagyrészt a központi szinttől függnek: az oktatás, az egészségügy, az ipar jelentős része. Továbbra is több mint egymillió állami alkalmazottunk van. Egy

mozgásképtelen, nagyrészt nem hatékony, túlméretezett közigazgatásunk van.

Több mint 3000 törvényhatósággal rendelkező településünk van, miközben az európai szabályok szerint legfeljebb 1000 lehetne. 700 lakosú községek, melyek tovább osztódnak! Ebből a szempontból Románia az a kis birtokokra osztott volt kommunista állam, ahol mindenki Nicolae Ceauşescu féle autoriter vezér akar lenni. Néhány kivétellel, persze, mert vannak olyan polgármesterek, akik megértették, hogy mit kell tenniük azért, hogy hosszú távon biztosítsák maguknak a közösség támogatását.

Aztán a nagyrészt középszerű és annál is gyengébb tagokból álló jelenlegi kormány és a jelenlegi Parlament a legalacsonyabb szintű 1989 óta, ami egy olyan átmeneti időszak következménye, mely alatt egyre rosszabb állapotba került a közjavak kezelése.

Nagyjából így néz ki Románia: egy piacgazdasággal rendelkező rész, mely egyre erősebben lehorgonyoz a globális, főleg európai gazdaságba, egy intellektuális, kommunikációs és gazdasági szempontból mobilis fiatal nemzedék, amelyik oda megy munkáért, ahol lehetőségeket talál és

egy olyan állam és idősebb nemzedék, mely monopolizálta a Parlamentet és leragadt a XX. század első felében.

Miért mennek el a fiatalok? Miért nincs már türelmük velünk?

Azért mennek el, mert itt nem találják meg azokat a minimális értékeket és lehetőségeket, melyeket szerintük megkaphatnának. Azért távoznak, mert Románia nem olyan, amilyen lehetne. Azért mennek el, mert látják, hogy rossz minőségű emberek kerülnek hatalomra, miközben őket lépten-nyomon akadályozzák, látják Románia fejlődési ütemét.

Behúzott kézifékkel haladunk! Azért távoznak a fiatalok, mert látják, hogy csak ígérgetnek nekik, de az ígéretek nem valósulnak meg.

És azért is távoznak, mert Románia egy idős személyeknek és kiváltságos személyeknek megalkotott ország – azoknak, akik most is a vezérlőpultnál ülnek, akik a forradalom idején 35-40 éves nemzedéket képviselik, akik továbbra is ellenőrzésük alatt tartják Romániát és csak azokat a fiatalokat hagyják érvényesülni, akiket már magukhoz igazítottak, akik már gyermekkoruk óta öregek, hogy úgy mondjam. Vagyis olyanok, mint ők, hozzáidomultak az általuk megalkotott szabályokhoz: a ravaszkodáshoz, a közösségi források ellenőrzéséhez és így tovább.

Szüleinknek sokszor feltették a kérdést: „Hogyan engedhettétek meg, hogy ilyen sokáig fennmaradjon egy olyan rezsim, amilyen a kommunizmus volt?”. Talán a mai felnőtt nemzedéktől később meg fogjá kérdezni: „Hogyan engedtétek meg a Dăncilă-kormány létezését?”. Mi lenne erre a válasz? Hogyan lett kormányfő Viorica Dăncilából?

Dăncilă a PSD terméke, a PSD pedig a romániai pártok rendszeréé, melyek mind a Román Kommunista Pártnól (PCR) fejlődtek ki. Még a hagyományos pártoknak is nagyon sok olyan tagjuk volt, akik ugyanazokkal a PCR-re jellemző tekintélyelvű rossz szokásokkal érkeztek, mely párt Sztálintól és a Szovjetunió kommunista pártjától tanulta el ezeket.

Ezek az emberek nem tudják elviselni a demokráciát.

Ezek az emberek hozzájuk hasonlóakat, gyenge embereket akarnak tisztségekbe juttatni, akiket aztán ellenőrizni tudnak. Ilyen Dăncilă. De Dăncilă és Tudose között nincs nagy különbség. Bárki más lehetett volna a jelenlegi kormányból és még ha, talán, valamivel jobban is beszélt volna románul, akkor is alkalmatlan lett volna.

A PSD-nek volt néhány minőségi embere a 90-es években, de még ők is távoztak. A pártok pedig kialakítottak bizonyos negatív kiválasztási rendszereket. A szolgalelkűekből, táskahordozókból, a nagykutyának cigarettát hozókból lesz a főnök, bármiféle tanulmányok, felkészültség nélkül.

Ezért van szükségünk új pártokra, de

a régiek gondoskodtak arról, hogy megfojtsák őket, telerakják őket a saját embereikkel.

Ilyen a politikai osztály. Milyen az oktatási rendszer?

Azoknak az embereknek, akik a Gutenberg-galaxisban nevelkedtek, vagyis olyan könyveken, melyekben még fekete-fehér fényképek sincsenek, olyan világról szóló szövegekkel, mely már nem létezik Romániában, olyan tanároknak, akik nehezen boldogulnak egy számítógép bekapcsolásával is, akik nem rendelkeznek közösségi hálózati fiókkal, hogy ott kommunikáljanak a gyermekekkel, akik csak a táblára írást és a diktálást alkalmazzák, tehát nekik kellene nevelniük egy olyan nemzedéket, mely az iskolán kívül, otthon, a barátai körében a Marconi-galaxisban, az internet korszakában szocializálódik, mely nemzedék két kattintással bármilyen információhoz hozzáférhet.

Vannak kivételek, vannak kedvező jelek, megjelenik a nevelők, a tanítók és a tanárok új nemzedéke, de ők egyedül szocializálódnak, nem a rendszer szocializálja őket.

Honnan jött az egységes tankönyv gondolata?

Szintén a kommunizmusból. Ez a kommunista korszak tekintélyelvűsége, amikor az iskolában hátra tett kézzel kellett ülni az iskolapadban. Rengeteg nemzedéket nyomorítottak meg a magolással, ahelyett, hogy hagyták volna őket kreatívan tevékenykedni…

Végső soron súlyosan le vagyunk maradva a mostani nemzedékek tekintetében. Például ismerek olyan fiatal szülőket, akik felfedezték a Khan Academy-t és inkább azokkal a filmecskékkel magyarázzák el a gyermekeknek azt, amit ők nem értettek meg az iskolában.

Milyen „örökséget” hagyunk a gyermekeinkre és az unokáinkra?

Először is el kell mondani, hogy

nem lehet olyan rendszered, mely bizonyos területen többpárti, míg más területeken monopóliumok vannak.

Olyan rendszered, melyben a szabad piac és a magánszektor jól működik, míg a közszolgálati szférában más szabályok vannak és olyan újraosztás, mely nem az érdemet, az egyén által kifejtett erőfeszítést veszi figyelembe, lett légyen szó bérekről, nyugdíjakról vagy más típusú jogosultságokról.

Az állam a saját befolyása alatt álló területekre politikailag kinevezett személyeket helyez. A kórházakba, az iskolákba kinevezett vezetőket nem elvek és az igazgatótanácsok vagy részvényesek iránti felelősségtudat vezérli, hanem a saját politikai támogatóik érdekei. Ez pedig azt okozza, hogy a közpénzek a támogatók, a pártvezetők, a helyi szervezetek vezetői, a polgármesterek és más hasonlók érdekei szerint folynak el.

Ez egy óriási gond a gazdaságunkban:

nagyon sok pénz folyik el, a hatékonyság hiánya pedig rendkívül nagy.

Ezért kell minél jobban visszaszorítani az állami szektort.

Ami a nyugdíjakat illeti, nem vették figyelembe a hozzájárulási elvet, különleges nyugdíjakat hoztak létre, saját magukkal kezdve, a parlamenti képviselőkkel, a helyi választottakkal, az igazságszolgáltatási rendszerrel, a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), a Honvédelmi Minisztériummal (MApN) és más hasonlókkal. Nem azt mondom, hogy mindnek nagy nyugdíja van, de korai nyugdíjazásuk, olyan elvek alapján, melyeknek nincs közük a hozzájárulási elvhez, nyilvánvaló demotivációhoz és hatékonyság-hiányhoz vezetett.

Minden évben 3-4 milliárd volt a nyugdíjalap esetében és ez még tovább fog nőni, akár évi 4-5-re is. Gondolja végig, mennyi autópályát építhettünk volna meg ebből a pénzből egyetlen év alatt!

Főleg 2032 után lesz nagyon nehéz fenntartani a nyugdíjaknak ezt a szintjét,

mert kevés a befizetés, a nyugdíjak pedig – melyek amúgy nem túl magasak az emberek igényeihez képest – túlzottan magasak ahhoz viszonyítva, amennyit az állam beszed.

És kire terheljük ezt a hiányt? A következő nemzedékekre. Egy bizonyos pontig helyes dolog több pénzt elvenni azoktól, akiknek több van, és azoknak adni, akiknek kevesebb. De az már nem helyes, ha ezt különleges nyugdíjakra adod, főleg, hogy már 50 évesen nyugdíjazod őket, ők pedig azután szintén az állami szektorban helyezkednek el. Ez méltánytalan! Ki fizet? A következő nemzedékek.

Ez olyan nemzedékek közötti méltánytalanság, amit semmiképpen sem lehet igazolni. Thomas Jefferson, a harmadik amerikai elnök azt mondta, hogy minden nemzedék megörökli a földet és kötelessége azt tehermentesen továbbadni. Milyen adósságokat fizetnek a jelenlegi nemzedékek? Semmilyet. Akkor ki jogosítja fel őket arra, hogy olyan sokat fogyasszanak, hogy eladósítsák a jövendőbeli nemzedékeket?

Bizonyos korlátok bevezetésével kellene megoldani a gondot:

annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk.

Vagy vegyünk fel egy 3-5-10 évre szóló hitelt, amennyit közülünk a legtöbben még megérnek és vissza tudják fizetni, de ne vehess fel olyan hitelt, mely akár 30-50 év múlva is adóssá teszi ezt az országot, ahogy most történik.

És még csodálkozunk, hogy a fiatalok már nem szülnek gyermeket vagy külföldre mennek, olyan országokba, ahol az ottaniak gondoskodnak a jövőről. Mi nem a jövőre, hanem a múltra összpontosító ország vagyunk. Az értékek és a jövedelmek újraosztása tekintetében is. Bennünket a nyugdíjak érdekelnek, senki sem beszél a gyermektámogatásról, az oktatásba történő befektetésekről vagy arról, hogy milyen Romániát hagyunk a következő nemzedékekre.

Mi a helyzet a kulturális örökséggel? A kommunizmus bukása után csaknem 30 évvel még mindig a Nép Házával (a Ceauşescu-rezsim ikonikus bukaresti épülete – a szerk.) dicsekszünk, és amikor Franciaország elnöke Bukarestbe látogatott, a Falumúzeumot mutattuk meg neki, nem a măgurelei lézert. Kávézókat nyitunk a Curtea Veche fejedelmi palotában, groteszk módon, parkbeli miccsezéssel és énekelgetéssel ünnepelgetjük a centenáriumot, holott emlékezetes dolgokat is megvalósíthattunk volna.

És még a Nemzet Megváltása Katedrálist is építjük… Nagyon jó kérdés, mert ha figyelmesen megnézzük, akkor észrevehetjük, hogy Románia továbbra is azokkal dicsekszik, akik az értékek, a gazdasági fejlődés szempontjából „egészséges” időszakban, a két világháború közötti években nevelkedtek. Vagyis még mindig Brâncuşi-hoz, Enescuhoz, az akkori festőkhöz fordulunk, még mindig Eugen Ionescuról vagy Eliadéról beszélünk.

Mi következett azután? Csak néhány sportoló itt-ott. Amúgy nagyon kevés modell. A mélyenszántó kultúrában szinte semmi.

Miért? Mert nem volt kedvező a környezet.

A jövőben valószínűleg újra látni fogunk Romániában létrejött világszínvonalú értéket idehaza vagy külföldön, mert vannak kedvező jelek, csak túl lassúak a változások.

De azt szokták mondani, hogy

három nemzedékre van szükség egy nép kultúrájának tényleges megváltoztatásához.

Nagyjából egy nemzedék múlt el és egy kicsi a másodikból. Van még mit várni.

Változásról beszél. Ön szerint, az értelmiségiek közéleti szerepvállalására lenne szükségünk vagy jobb, ha a saját könyveikkel törődnek? Többeknek kellene követniük Mihai Şora filozófus példáját, aki 100 évesen is az utcákon tüntet?

Nagyon jó, hogy kimegy az utcára, de még mindig Şora úrtól várjuk a változást?!

Akkor kitől?

Mindnyájunktól! A változásból mindnyájunknak ki kell vennünk a részünket, a nap minden pillanatában, minden nap, mert az, amit mi megteszünk, az megjelenik a társadalom végső döntéseiben. Az a vád, hogy „Nem voltál szavazni!” nem magyaráz meg mindent, de elmond valamit arról, hogy egyesek nem vállaltak szerepet. A nem kommentálás, a dolgok szó nélkül hagyása, az igazságtalanságokra való nem reagálás a dolgok eltűrését és a változás elodázását jelenti.

És főleg az a fontos, hogy közép- és hosszútávra szóló lépéseket tegyünk. Vagyis kezdjünk valamit a fiatal nemzedékekkel, az intézményekkel. Előbb „vessünk” és majd egyszer arathatunk is.

Mindnyájunknak kötelességünk megváltoztatni valamit. Nem tetszik? Akkor cselekedjünk, ne másoktól várjuk ezt.

A románok megszokták, hogy mások cselekedjenek helyettük – az állam, Isten.

De nekünk is meg kell tennünk ezt-azt.

És egyesek meg is teszik. Nézze meg, hogy egyre több fiatal vonul utcákra, amikor tényleg nem tetszik nekik valami. Persze, tapasztalható bizonyosfajta fáradás, de garantálom, hogy újra ki fognak vonulni, amikor sorsdöntő helyzetek lesznek, és úgy érzik majd, hogy nincs tovább.

Nem tetszik, hogy mit mondanak a tévék? Akkor tegyünk egy kis kommunikálási erőfeszítést, az online médiában, olyan területeken, melyeket mi ellenőrzünk.

Nem tetszenek az intézmények? Próbáljuk meg belülről megváltoztatni azokat.

Nagyon sokat remélek a következő nemzedékektől. Ez egy olyan változás is, mely az időtől, a demográfiától is függ, de azt hiszem, az a változás létfontosságú, melyet mindnyájunk megvalósíthat minden egyes nap.

De vezetőkre szükségünk van még? És vannak még Romániának valódi vezetői vagy csak politikai PR-csapatok vannak?

Igen, de főleg jó intézményekre van szükségünk, melyek egy adott pillanatban vezetőket is produkálni fognak. Egészséges szabályokra, szilárd intézményekre, más szabályokkal rendelkező pártokra van szükségünk, melyek a közérdeket képviselik, nem az egyéni és a bandaérdekeket. Társulási formákra van szükségünk bizonyos valódi kérdések, nem pedig gazdasági ellenőrzési területek körül.

Derűlátó vagyok, de nem akarok többé rövidtávra szóló megoldásokat és

olyan vezetőket, akik fehér lovon megérkeznek és egyik napról a másikra megváltoztatják majd a dolgokat.

Őszintén, nem hiszek az ilyenfajta változásokban, nem fenntarthatók.

De ha van egy terület, ahonnan különféle támogatási formákra számítok, az az Európai Unió. Mindaz, ami az euro-atlanti térséghez tartozó intézményeket jelenti, szabályokkal és figyelemmel kísérési rendszerekkel segít nekünk. Tagjai vagyunk az EU és a NATO kluboknak, így be kell tartanunk a játékszabályokat. Ha „csokornyakkendő” kell, akkor vegyünk fel csokornyakkendőt, ne járjunk többé bocskorban és ne trükközzünk.

És nagyon hiszek még azokban a románokban, akik külföldre mentek és még kötődnek Romániához. Tőlük, az idehaza élő, de a globális világhoz kapcsolódó fiataloktól érkezik majd lassan-lassan a változás.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27054
Európai pénzekből fedezik, a munkálatok két évig tartanak majd.
Az előző vadászrepülő-biznisz is jól sült el mindkét fél számára.
Az olasz főváros cigánytelepeinek a felszámolásához kért segítséget Virginia Raggi.
Állítólag folytatja az illegálisan kitermelt faanyag felvásárlását az osztrák cég.
A párizsi és más nyugati diáklázadások és a Marx-évforduló árnyékában alig esett szó a „prágai tavaszról”. És ez nem véletlen.
A romániai és bulgáriai adó újraindítása azt jelenti, hogy e két kelet-európai államot továbbra is „segíteni kell a demokratizálásban”.
Megütötte a főnyereményt a hatos lottón, ami több mint kétmillió euróval teszi gazdagabbá.
Lefagytak a határátkelőnél, amikor meglátták a gépkocsi rendszámtábláját.
Bár minden évben elmossa az eső, állja a sarat. A bonchidai Bánffy-birtokon dübörgő megafesztiválra minden rendezvényszervezőt elküldenénk: tanulni.
Elvándorlás, jogfosztások, atrocitások – ezekkel a gondokkal kell szembenézniük a kárpátaljai magyaroknak. De nem akarják feladni a szülőföldön való boldogulás lehetőségét: mint mondják, találékonyak a kiskapuk megkeresésében.
Gyengült a FCSB, erősödött a CFR, megint fél csapatát lecserélte a Sepsi OSK. Kezdődik a Liga 1 2018–2019-es idénye.
Nem ártana a valóságot is észrevenni a nagy nemzeti melldöngetés közepette.
Attól függ, mit értünk sokszínűség alatt: Franciaország fociválogatottja bizonyos szempontból nagyon is egységes.
Eltekintve azoktól a kompromisszumoktól, amelyek (talán) elkerülhetetlenek abban a balkáni közegben, melyben tevékenykednie kellett, Kövesi a rendelkezésére álló eszközökkel ért el eredményeket.