// 2026. november 7., szombat // Rezso

PSD- és kormánytámogató néptömegek hömpölyögtek Bukarestben

// HIRDETÉS

Liviu Dragnea és elvtársai hatalmasat izmoztak ország-világ előtt.

A szombati nap a tüntetésekről szólt Bukarestben. Persze, lényegében egyetlen tüntetés volt a „felvonulási tápláléklánc” csúcsán. Mégpedig az, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) szervezett az igazságügyben elkövetett visszaélések, no meg a híres-hírhedt párhuzamos állam ellen. Annak idején, amikor Dragnea és agymenjei a terepasztalnál tervezgettek, még a hagyományos család melletti felvonulásról volt szó. Aztán, amikor Klaus Iohannis államelnök ismételten kérte Viorica Dancilă miniszterelnök lemondását, újratervezés történt: az akció a miniszterelnök melletti szimpátiatüntetéssé változott. Végül pedig a Nagyfőnök eldöntötte: a sok rezisztes itt folyton hisztizik,

most majd mi is megmutatjuk, mire vagyunk képesek.

És megmutatták. A különböző források nyilván különböző számokat jelentettek be, a higgadt Mediafax több tízezret írt, a PSD- és kormánycsicska Antena 3 televízióban a 430 000-es (értsd, négyszázharmincezer) szám villogott a képernyőn. Tény, hogy irtó sok ember érkezett a román fővárosba, tün-tet-ni! Főleg az ország déli megyéiből, ahonnan a PSD szavazógárdájának többsége származik.

Akinek van türelme, itt végignézheti az egész nagycirkuszt.

És valóban: fehér volt a tér.

A bukaresti Győzelem-tér. Ahol, ugye a nagy rezisztes tüntetések is voltak, például a 13. sürgősségi kormányrendelet kapcsán. Hogy miért nem volt vörös? Azért, kérjük tisztelettel, mert a gigamegmozdulás szervezői kézenfekvő módon a fehér színben látták az ártatlanság jelképét. Továbbá azért is, hogy a tüntetés politikai semlegességét jelezzék. Na, ezen már muszáj röhögni, tekintettel például az elhangzott beszédekre.

Beszélt ugyanis ott mindenki, aki valamit számít a PSD-ben. Beszélt először is (időrendben, utoljára) maga Liviu Dragnea, a PSD elnöke. Szánalommal a rezisztesekről, hozsannázva a bátrakról, akik eljöttek, hogy megvédjék a szabadságot és demokráciát. Lángoló felháborodással a párhuzamos államról, erről az aljas és veszélyes bűnszövetkezetről, amely

sötét terveket szó a román társadalom megosztásáról.

És persze sztálinista szekusokról, terrorról, gonosz diktatúráról, tényleg a fantázia vörös csillagos ege volt a határ.

Viorica Dăncilă miniszterelnök kábé ugyanarról beszélt, csak finomabban és nőiesebben. Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter kábé ugyanarról beszélt, csak férfiasabban. Ja, ő kiemelte a gonosz, konspiráló párhuzamos állampolgárságú újságírókat is.

Ő Andreea Cosma. Ő PSD-s parlamenti képviselő. Ő vádlott egy korrupciós perben. Ő a párhuzamos állam áldozata. Ő ilyen csinin érkezett a tüntetésre. Ő a szabadságért és a demokráciáért tüntet.

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke költőire vette a figurát. Kijelentette, hogy érzi a szabadság szelét. De ezen kívül is igen érzelmes szálakat pengetett. Elmesélte a népnek, hogy pár nappal a tüntetés előtt az egyik fia megkérdezte tőle, miért is szervezik ezt a megmozdulást. Mire ő így válaszolt: Azért fiam, hogy

amikor akkora leszel, mint én, te is tudj ilyen tüntetéseket szervezi a szabadságért!

Kész, zsebkendőket kérünk! Sokat!

Gabriela Firea, Bukarest PSD-s főpolgármestere először is levizsgáztatta a néptömegeket. Ugye, hogy saját akaratotokból jöttetek ide? Ugye, hogy senki sem kényszerített? Ugye, hogy ti akartatok ide jönni? Ugye? Ugye? Nagyon helyes. És innen Firea asszony kilövellte érzelmeit a Tejútra. Hogy a román nép akarata szent. És a román nép szavazata is szent. Na és kire szavazott a román nép, bakker? Hát a PSD-re. Akkor a PSD is szent. Oké, ezt már mi tesszük hozzá, de a következtetés kézenfekvő.

Ő Mircea Badea. Ő a PSD-csicska Antena 3 egyik üdvöskéje. Ő agyatlanoknak nevezi a reziszteseket. Ő eljutott a nirvánába, amikor látta, hogy fetrengenek kínokban a rezisztesek. Ő is tüntetni jött a térre, a szabadságért és a demokráciáért.

A hatalmas tüntetés egyébként békésen lezajlott.

Ennek egyik oka az volt, hogy csak 18 tüntetőt kellett helyszíni orvosi ellátásban részesíteni, további négyet pedig kórházba szállítani. A másik ok az volt, hogy a rezisztesek lemondták a párhuzamos tüntetésüket, és áttették azt vasárnapra. Igaz, volt vagy száz ellentüntető, akik oda akartak menni a Győzelem-térre, ám a csendőrség zajtalanul és problémamentesen leszerelte őket.

Hát így zajlott a világtörténelem egyik legnagyobb PSD-párti tüntetése Románia fővárosában. A szabadságért. A demokráciáért. A párhuzamos állam ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro