Virtuális valóság a színházban | Fotó: Biró István
Színház az egész
szabot
2018. február 12. hétfő, 18:48
Hány valóságban él az a jómódú család, ahol nincs anya, de van abortusz- és ügynökkérdés? Ahányba hajlandók leszünk belemerülni.
Radikálisan átélhetővé rendezte át a vérfertőző testvérszerelemről szóló, Ilegitim című filmjét Adrian Sitaru a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
 
Mielőtt még a kedves olvasó felhördülne, hogy már megint milyen erkölcstelen bugyrokba akarja a nézőit beletaszítani ez az elitista és dekadens kultúrintézmény, gyorsan eláruljuk, hogy
  • Sitaru a színpadi változatból kihagyta a vérfertőző szálat, amelyre a film épült (van más baj elég),
  • és VR-szemüveggel ülteti a nézőt a családi asztalhoz és a konfliktusok kellős közepébe.
Azt viszont már a néző dönti el, hogy mikor honnan nézi az anya nélkül felnőtt, középosztálybeli család vacsoráit, viszonyait, hétköznapi de nagyon is súlyos morális konfliktusait: a közönség biztonságos távolságából, kívülről követi a helyben előadott darabot, vagy időnként felteszi a virtuális valóságot megjelenítő szemüveget, és kvázi beül a darabba. Vagy végig le sem veszi a VR-szemüveget (amit természetesen a színház biztosít, ezért az előadást egyszerre csak 70 ember tekintheti meg).
 
Az Illegitim szereplőinek egy része a sajtótájékoztatón
 
Az Illegitim szereplőinek egy része a sajtótájékoztatón: Imre Éva, Buzási András, Bács Miklós, Györgyjakab Enikő (igen, Rudi kutya is feltűnik majd a darabban) | Fotók: Biró István
 
Amilyen kíváncsiak lettünk a hétfői sajtótájékoztatón arra, hogy fog kinézni a más valóságokkal bővített, Illegitim című előadás, legalább annyira kíváncsiak a színészek és a rendező arra, melyik valóságot, melyik szempontot fogják majd választani a nézők. Mert az isteni szemszög kizárt: a cselekményt nem lehet egyszerre mindegyik szempontból követni. Az egyetlen legitim emberi erőfeszítés, amit megtehetünk, ha többször is elmegyünk megnézni a Illegitimet.
 
A vérfertőző szál ugyan eltűnt, de felerősödött az abortusz kérdése a darabban. A családfő ugyanis nőgyógyászként futott be szép karriert, így lett családi ház, orvosi, fizika- és filozófiaegyetem a gyerekeknek, vagyon és középosztálybeli státusz. A kommunista rendszerben viszont, amikor ez a karrier elindult, jelenteni kellett még a legitim abortuszokat is, ráadásul a darabban feltűnik még egy szereplő a tisztázatlan múltból, a ház állítólagos egykori tulajdonosa, aki most visszaigényli az épületet.
 
Hogy boldogul mindezzel az apa, az ambíciózus báty, a depresszív nővér és a legfiatalabb gyerekek, az egyetemista ikrek, akik már anya nélkül nőnek fel, és az eredeti filmben egymásba szeretnek? A dolgot nemcsak a család körül gravitáló házas- és élettársak és a múlt árnyai bonyolítják, hanem az is, hogy a kolozsvári előadásban két szereplőt is dupla szereposztásban játszanak, és nem biztos, hogy Hildát vagy Máriát ugyanaz a színésznő játssza a színpadon, mint akit a VR-szemüvegben látunk majd.
 
Családi veszekedés a vacsoraasztal és a zöld háttér előtt
 
Legitim családi veszekedés a vacsoraasztal és a virtuális díszlet között
 
A nézőnek vélhetően azért nem lesz olyan nehéz dolga, mint a színészeknek. Szinte mindegyikük azt emelte ki a sajtótájékoztatón, mennyire fegyelmezetten és pontosan kellett játszaniuk egyrészt a forgatáson, amelynek felvételét követhetjük majd a VR-szemüvegekben, másrészt majd az egyes előadásokon, ahol tökéletes szinkronban kell lenniük az előre leforgatott felvételekkel, hogy a néző ne azt érezze, hogy csuklik a mátrix, amikor „valóságot” vált.
 
A virtuális valóság megteremtése érdekében a darabot többször is felvették egységes, zöld háttér előtt (erre kerül majd a virtuális díszlet) úgy is, hogy közben mondták a szöveget, úgy is, hogy csak tátogtak, úgy is, hogy közben hallották a már rögzített hangot, úgy is, hogy nem, és mindennek ugyanúgy, ugyanolyan tempóban kellett történnie, részletezte a sajtónak az apát játszó Bács Miklós. Eddig úgy vélte, hogy azt az egységet, amit a színész jelent a színpadon, a színházban nem lehet megbontani, de most megtapasztalta, hogy szét lehet szedni a színészt külön arcra, hangra, mozgásra, a gesztusokra, és az egész mégis össze tud állni szereplővé és előadássá.
 
Tompa Miklós és Adrian Sitaru
 
Tompa Miklós színházigazgató, Adrian Sitaru rendező és a virtuális valóságba repítő szemüveg
 
Adrian Sitaru Bukarestben végzett rendezői szakon, és rögtön az első rendezése, a Valuri című, 2007-es rövidfilmje Locarnóban Aranypárduc-díjat nyert, és beválogatták a Sundance Filmfesztiválra. Azóta 25 filmet forgatott, köztük a nagyon sikeres Kalitkát vagy a Din dragoste cu cele mai bune intenții (Legjobb szándék) címűt, illetve az Ilegitimet. Ötödik nagyjátékfilmjét, a tavaly a torontói filmfesztiválon bemutatott Fixeurt nevezte 2018-ban Románia az Oscar-díjra.
Az illúziókeltés és az önbecsapás eszközével mindannyian élünk a mindennapokban, ezek a túlélést könnyítő eszközök, adott némi mankót az előadáshoz Adrian Sitaru rendező, aki egyébként nem akart túl sok részletet elárulni se a cselekményből, se a technikai megvalósításról. 
 
Hogy az Illegitim mennyire radikálisan szembesít az önbecsapással és más illúziókkal, kiderül a február 17-i bemutatón. Arra már nincs ugyan jegy, de az április végéig műsorra tűzött hat másik előadásra a jegymester.ro honlapon, illetve a színház jegypénztárában lehet belépőt váltani.
 
Az előadás időtartama másfél óra szünet nélkül. 
Szereplők: Bács Miklós, Sinkó Ferenc, Pethő Anikó, Buzási András, Jerovszky Tímea / Imre Éva, Kali Andrea / Tordai Tekla, Györgyjakab Enikő, Marosán Csaba
Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu
Operatőr: Adrian Silișteanu
Vizuális effektek: Visual Apes
VR support: OroBlade
Dramaturg: Csép Zoltán
Rendezőasszisztens: Molnár Levente.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25304
Pár, jelenleg használaton kívüli parkolási táblán a magyar felirat az első, a román pedig csak a második, ezért Dan Tanasă újabb pert indított Ráduly Róbert Kálmán ellen. Ez az idei negyedik.
Ha eltekintünk a politikai érvelés szövevényétől és összehasonlítjuk a fővárosi tüntetést más hasonlókkal, kínálkozik pár magyarázat. Horațiu Pepine írása.
Egy normális országban nem feltétlenül elegáns tahó módon szidni a kormányt. Romániában viszont, úgy tűnik, épp erre van szükség. Andrei Pleşu szövege.
A marosvásárhelyi zenekar kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményekkel jelentkezik.
Az örmény FC Alaskert ellen aratott ötgólos győzelem a csapat legnagyobb arányú sikere a nemzetközi kupákban.
Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
A nép ügyvédjéhez fordulnak.
Nemcsak azért, mert kedvezőbb a földrajzi fekvése, hanem azért is, mert Magyarország sokkal hatékonyabban képviseli az érdekeit, mint Románia.
Mert már így is ad egy rakás pénzt a sertéspestis megelőzésére, de a kormány nem tesz eleget a disznókért és a gazdákért.
Jósolják a kiskereskedelemben utazó cégek vezetői.
Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.
Olyan országban akarok élni, ahol nem küldik sétálni az állampolgárt egy dossziéért, egy fénymásolatért, amit a hivatal is nyugodtan elkészíthetne vagy adhatna.
Van ebben az interjúban szó mindenről: az 1818 utáni gyenge román államról, diszkriminációról, kicsit Erdélyről is. Méghozzá női szemszögből.