Gabriel Berca és Mihai Banu a fermapolitica.ro felvételén
Csak tiszta forrásból
szabot
2017. december 14. csütörtök, 20:02
Két év letöltendőt kapott egy volt belügyminiszter, három és felet egy volt képviselő, mert „közvetítettek”.

Befolyással való üzérkedés miatt jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság Gabriel Berca volt belügyminisztert. Első fokon hároméves szabadságvesztést szabott ki rá a bákói ítélőtábla, a legfelsőbb bíróság azonban ezt egy évvel csökkentette.

Ugyanebben az ügyben Mihai Banu volt képviselőt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, szintén befolyással való üzérkedés miatt. Az ítélet részeként elrendelték 92 500 euró elkobzását Gabriel Berca és Mihai Banu vagyonából.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint 2010 áprilisa és 2012 januárja között Gabriel Berca – Mihai Banu közvetítésével – 185 000 eurót kért és kapott Viorel Rusu üzletembertől, hogy szenátorként és a Demokrata Liberális Párt (PDL) Bákó megyei szervezetének elnökeként közbenjárjon az illetékes minisztereknél annak érdekében, hogy utaljanak ki egy bizonyos összeget egy Bákó megyei község polgármesteri hivatalának. Az önkormányzatnak ebből a pénzből kellett kifizetnie az üzletember cége által végzett építési munkálatok díját, mintegy 5,6 millió lejt. 

Ugyanebben az időszakban Mihai Banu összesen 220 000 eurót kért és kapott Viorel Rusutól – állítja a DNA.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24487
A kormány hadat üzen minden nem diszpécser-alapú fuvarozónak, mint például az Uber, a Taxify vagy a Clever.
Gyimesbükkön a magyar kormány támogatásával újulhatott meg a templom melletti közösségi ház.
A paloták harca fokozatosan elfajul. Iohannis és Dragnea csapatai kivonultak a harctérre. Zajlik a nyílt háború.
Negyedszer lett bajnok a Kolozsvári CFR, Gigi Becali szabadlábra helyezése óta képtelen nyerni.
A Szűz Mária áldásáért, ősi hitükben való megerősítésért énekelt a hatalmas zarándoksereg.
A Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium végzősei valóban királyi keringőt lejtettek az iskola udvarán a szombati napon.
Ez a politikai osztály a börtöntől való félelemmel szemben feláldozza a hazaszeretet. Amely hazaszeretet nem egyenlő a nacionalista hörgéssel és idegengyűlölettel.
Az egyetemes magyar ünnepet az eső sem tudta megakadályozni.
Szilágyi Zsófia Egy nap című nagyjátékfilmje FIPRESCI-díjat kapott.
Megint azok a fránya autópályák. Hiába dübörög messzehangzón a gazdaság a Kárpátok bércei alatt, ha a döntéshozók képtelenek dönteni.
A kolozsvári városnapokon úgy nőnek ki a szobrok a kövezetből, mint eső után a gomba. Eső van, tehát érthető a dolog. Na de nézzük végig őket.
30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai római katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.
Volt szekus tisztek rágalmazták meg azzal, hogy a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.
Magyarán: tényleg bekopog a mioritikus haza a Visegrádi Csoport ajtaján? Ahol Magyarország is ott van?