kiszúrták a szemét
csubakka
2017. november 14. kedd, 18:13
Hiába baktatott 320 kilométert, a kormány nem vette komolyan.

Tizenegy napig gyalogolt Bukarestig szeptember végén a Szeben megyei Kiskapus polgármestere, hogy így hívja fel a kormányzat figyelmét az általa képviselt település súlyos ivóvízgondjára.

Tudor Mihalache találkozott a kormány illetékeseivel és elpanaszolta a kisváros legnagyobb problémáját: a lakóknak nincs megfelelő ivóvizük a kormány hanyagsága miatt.

A kormány még 2006-ban vállalta, hogy finanszírozza Kiskapus új vízvezeték-projektjét, de három év után megszakította a finanszírozást. A hálózat 70 százalékban elkészült, de használhatatlan. A városvezetést ráadásul arra kötelezte egy bírósági ítélet, hogy büntetőkamatot fizessen a károsult cégnek, mivel a központi pénzek hiányában nem tudta kifizetni a munkálatokat. Európai alapokra sem tudtak pályázni, mivel a kormány nem volt hajlandó felbontani a szerződést.

Mihalache azt mondta: nem pénzért gyalogol Bukarestbe, hanem csak azért, hogy a kormány végre bontsa fel a szerződést, hogy Kiskapus pályázhasson EU-pénzekre.

Egy hónappal a tiltakozó akciója után a polgármester kapott egy semmitmondó levelet, amely egy befejezetlen mondattal végződik és az aláírás is olvashatatlan.

„A következőkben az illetékes intézmények a törvényes határidőn belül...” – így szakad meg a levél, amit a kiskapusi polgármester kapott a kormány főtitkárságától.

Kiskapus Európa legszennyezettebb településének számított az 1986-os csernobili atomkatasztrófáig. A szocializmus idején koromgyár és színesfémkohászat működött a városban, ez pedig a környék víztartalékait is ihatatlanná tette.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24025
Hétfő este eldőlt: Londonból Amszterdamba kerül át az Európai Gyógyszerügynökség székhelye. A költözés a Brexit miatt vált szükségessé.
A tanügyi szakszervezet arra figyelmeztet, hogy a romániai gyerekek több mint fele nem jár óvodába. Magas a szegénységben élők száma is.
Magyarul: vannak előnyei, ha valaki román, és a Székelyföldön lakik. Legalábbis első ránézésre. Mert azért kilóg a lóláb.
A milliárdos szerint ő homlokegyenest az ellenkezőjét képviseli migrációügyben, mint amivel a magyar kormány vádolja.
Ha jövőre kitör a román-magyar háború, a románok megint elmennek Budapestig. Aki ezt mondja: az Új Corneliu Vadim Tudor. Uszítós interjú. Csak erős idegzetű olvasóknak!
De tessék csak megnyugodni. Nem rock, nem manele, nem jégbalett. Opera!
Charles Manson 83 éves volt.
Milyen hatással lesz a centenárium a román-magyar viszonyra? Ez volt a fő témája egy Aradon megszervezett konferenciának is.
Az 1956-os forradalommal szimpatizáló lelkészt államellenes összeesküvés koholt vádjával ítélték halálra. A mai napig nem rehabilitálták, így tilos közterületen megemlékezni róla.
A hőmérséklet és a csapadék mennyisége sem fog jelentősen eltérni az előző évek átlagától.
Avagy esélyt jelent-e vagy veszélyt a centenárium a román-magyar kapcsolatokra. Transzilvanisták konferenciáztak Nagyváradon.
140 éve született Ady Endre, aki ha valamit megírt, az senkit se hagyott hidegen.
Betegsége miatt évekkel korábban visszavonult.
Jó, hogy néha valaki kimondja. Hogy ebben a párhuzamos államban például nem mindenért a magyarok a hibásak.