nyár van, na
csubakka
2017. augusztus 11. péntek, 15:42
Aki nem olvad el, azt elfújja a szél.

Első- és másodfokú riasztásokat adott ki a hétvégére az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) a kánikula, illetve a várható viharok miatt.

Szombaton 9 órától 18 óráig két délnyugati megyében narancssárga, Erdély és Moldva nagy részén, a Bánságban, Munténiában és Olténiában pedig sárga vészjelzés lesz érvényben a hőség miatt. Mehedinţi és Dolj megyében 38-39, az ország többi részén 35-37 Celsius-fokos nappali csúcshőmérséklet várható, a hőmérséklet-páratartalom mutató pedig meghaladja a kritikus 80-as szintet.

Az ország nyugati és délnyugati megyéire a vihar miatt is másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ez Bihar, Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Mehedinţi megyére, illetve Kolozs, Fehér és Gorj megye hegyvidéki térségeire érvényes szombaton 18 órától vasárnap 12 óráig. A jelzett térségekben a fokozott légköri instabilitás miatt felhőszakadásra, villámlásra, viharos erejű szélre és akár jégesőre is számítani lehet. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja az 50-60, helyenként a 80-90 litert négyzetméterenként.

Nyugat-Erdélyben, Máramarosban és a Körösök vidékének északi részén, valamint Olténiában elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben szombaton 18 órától vasárnap 12 óráig a várható felhőszakadások miatt. Itt a csapadékmennyiség meghaladja a 25-30, elszórtan akár az 50 litert is négyzetméterenként.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/22534
Az RMDSZ támogatja a törvénytervezetet.
A tíz legvonzóbb megye közül hat Erdélyben található. Így néz ki a lakosság belső migrációja Romániában.
A feketelistán persze a Székelyföld is ott van.
De igen szánalmas lett az eredmény, pláne miután kiderült, hogy is áll a dolog valójában.
A katalán helyzet világosan mutatja, hogy Romániában miért nem fogadható el semmilyen autonómiakövetelés, mert az végül alkotmánysértéshez fog vezetni.
Még több szabadságot szeretne Lombardia és Veneto.
A csipkebogyó, azaz hecsedli/hecserli Kalotaszeg jellegzetes növényének számít. Nem csoda, hogy egész fesztivált építettek köréje. Ott jártunk, és amit láttunk...
Az '56-os forradalom emlékére most lyukas az egyik magyar zászló a budapesti parlament főlépcsője felett.
A kulturális miniszter testvéri jobbot nyújt, hogy együtt ünnepeljük Romániát.
És a tűzvédelmi engedélyek beszerzését is egyszerűsítik.
A regionális kormányt felfüggesztik. Carles Puigdemont elnök levonul a pályáról. És hat hónapon belül regionális választások lesznek.
Kétszázötven évig mostohán bánt velük a sors, míg otthonra leltek. Hetven év után is jövőt terveznek a bukovinai székelyek. Helyszíni riport a Völgység fővárosából.
A helyenként zavaros szövegből egy dolog biztosan kiderül: a románok most már Ausztriától is rettegnek. Miért? Hát, hogy elvész Erdély, azért!
Legalábbis ez derül ki egy Katalóniában elvégzett felmérésből. Közben a spanyol kormány elkezdte rendkívüli ülését, ahol lényegében Katalónia sorsáról döntenek.