A gyakorlott Tusványos-járóknak idén feltűnhetett egy szokatlan körülmény: az egy négyzetméterre jutó RMDSZ-politikusok és -funkcionáriusok – elmúlt évekhez képest – viszonylag nagy száma. Az pedig, hogy a tulipános szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnökei leülnek – végre – egy asztalhoz, hab volt a tortán. Azaz csak majdnem:
az igazi „hab” az lett volna, ha Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt szállt volna ringbe,
és amint Toró T. Tibor utalt rá, ez is volt az eredeti elképzelés, de nem jött össze. A lényeg viszont, hogy Markó Béla óta nem vett részt olyan magas rangú RMDSZ-es politikus tusványosi kerekasztal-beszélgetésen, mint most Porcsalmi Bálint, akit néppártos kollégájával együtt három újságíró – Kozán István, a Csíki Hírlap, Cseke Péter, a Maszol és Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője – faggatott.
Olvasson még:
Node az ügyvezető elnök is elnök, igaz – mint Porcsalmi elmondja –, a feladata kevésbé a reprezentáció, inkább a napi ügyvitel, szervezői munka, a politikai cselekvéshez szükséges háttér megteremtése; ő az „ügyesen vezető elnök”, ahogy Toró fogalmaz (hogy akkor hogyan vezet maga az elnök, arra nem derült fény). Porcsalmi egyébként magyarázatot is ad arra,
miért van ekkora „RMDSZ-sűrűség” a tusványosi táborban:
egyrészt sok olyan téma van, amely a szövetség „érdekeltségi körébe” tartozik, másrészt az RMDSZ és a Fidesz korábban fagyosnak tekinthető viszonya mára rendeződni látszik.
A gyanakvó újságírók…
Porcsalmi és Toró az elején meglehetősen udvarias köröket futnak: a párbeszéd lehetőségeire vonatkozó kérdéseket rendre pozitív hozzáállással válaszolják meg, és őket nézve az a benyomása támad a szemlélőnek, hogy ha csak annyi konfliktus létezne az erdélyi magyar politikai szereplők között, mint ennél az asztalnál, akkor vígan működhetne a sokat áhított magyar-magyar összeborulás.
Azzal persze mindketten tisztában vannak, hogy az a fajta egység, amely a kétezres évek elejéig-közepéig jellemezte a romániai magyarság politikai életét, nem hozható vissza.
Létrejöhet viszont egyfajta „akcióegység”
– Toró megfogalmazásával –, amely bizonyos ügyek mentén kovácsolhatja egybe az amúgy eltérő irányultságú szervezeteket. Porcsalmi a közös munkát hangsúlyozza, a gyakorlati cselekvésben való együttes osztozást, mint amilyen a Minority SafePack ügye – ehhez azonban valóban partnerként kéne tekinteni egymásra.
Talán ezen a ponton jönnek elő az első sérelmek, kirángatva a bóbiskolásból a hőségtől elpilledt közönséget. A partnerséghez – jelenti ki Porcsalmi – például fel kéne hagyni az olyan kategorizálásokkal, hogy ki a jó és a rossz magyar, az áruló, a kuruc vagy a labanc, „mert ti ezeket szeretitek”, szúr oda néppárti kollégájának, aki arról beszél, hogy az RMDSZ-esek abban a fajta bukaresti politizálásban érzik jól magukat, ahol „szalvétákra írva” szokás egyezkedni a színfalak mögött.
Ezt az óvatos, egymást kóstolgató bokszmeccset
még néznénk egy darabig, de az újságírók a két párt Erdély-víziójáról (és benne a románok helyéről) kérdezik az ügyvezetőket. Mint kiderül, szerencsére ebben is vannak nézetkülönbségek a felek között, bár az erdélyiség mindkettejük számára fontos érték. TTT szerint nem az országos pártokkal – és azok erdélyi képviselőivel – kell egyezkedni az erdélyi regionalizmus ügyében, hanem azokkal a transzilván autonomistákkal szövetkezni, akik léteznek ugyan, de szervezett politikai mozgalmuk még nincsen.
„Ha nagyanyámnak kereke lenne, ő lenne a villamos” – reagál rá RMDSZ-es kollégája, aki úgy véli, a román többség felé való nyitást nem rögtön az autonómiával kell kezdeni, hanem olyan pozitív üzenetekkel, amelyek megismertetik velük, kik is vagyunk egyáltalán.
… és a gyanútlan közönség | Fotók: Szabó Tünde
És máris elérkeztünk a neuralgikus 2018-as évhez, a „nagy egyesülés” centenáriumához. Porcsalmi úgy gondolja, közérzetjavító, proaktív kampánnyal kell ellensúlyozni a vélhetően csúcsra járó magyarellenes hangulatkeltést, ennek felületéül pedig nem a mainstream médiákat (pl. a hírtelevíziók) ajánlja, hanem az alternatív fórumokat, a közösségi médiát.
Arról nem beszélve, hogy jövőre Magyarországon választások lesznek, ez is bizonyára rányomja a bélyegét a magyar-román viszonyra, szóval van baj elég. Toró szerint
2018 nemcsak veszélyforrás, hanem esély is lehet:
„ha összenyomnak, erősebbek leszünk”, a fellángoló román nacionalizmus újra közelebb hozhatja egymáshoz a széttartó magyar politikai szervezeteket. Porcsalmi le is csap erre: azt javasolja, hogy a nyár végétől már csak ilyenformán, esélyként beszéljenek a centenárium évéről.
„Legyen ez egy új stratégiai partnerség kezdete” – és bár felszikrázik még néhányszor a vita, régi sérelmek, a választási mobilizáció vagy a gazdasági erőforrások elosztása okán, de ez olyan szép végszó, hogy itt kell abbahagyni.