Ablonczy Balázs
Nem, nem! Soha?
Szerző: Papp Attila Zsolt
2017. május 8. hétfő, 16:31
Meglepte, hogy 2017-ben felmerülhetnek ilyen abszurd vádak – nyilatkozta a Főtérnek Ablonczy Balázs, az MTA Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője, aki leszögezi: ez egy tudományos projekt, politikai hátsó szándékok nélkül.

Az utóbbi hetekben román akadémiai és politikai körökben azzal vádolták a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 kutatócsoportját, hogy a magyar kormány afféle románellenes propagandaosztályaként működik; a sajtóban is élénk polémia alakult ki a téma kapcsán. (A hangulatkeltésben élen járt egyébként Ioan-Aurel Pop, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora.)

A kutatócsoport vezetője, Ablonczy Balázs az MTA honlapján megjelent rövid válaszában visszautasította a vádakat. „Az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban, 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés” – fogalmazott a történész.

Ablonczy Balázzsal beszélgettünk a támadásokról, a kutatócsoport munkájáról, és arról, hogy lehetséges-e érdemi vitát folytatni a Trianon-problémáról.

Önt – akit a Trianon-legendák című munka szerzőjeként nehezen lehetne revizionista propagandával vádolni – meglepték ezek a támadások, vagy ez „benne van a pakliban”?

Azt gondoltam, hogy esetleg lesz ilyen, bár az ember mindig az ember alapvető jóságában bízik, és abban, hogy áh, hát ez már mégiscsak 2017, nem 1987-ben vagyunk, hogy ilyen vádak komolyan felmerülhessenek. De hát megjött, megkaptuk: az időpont meglepett, mert semmiféle apropója nem volt részünkről, nem jelent meg cikk, állásfoglalás, amire rá lehetett volna húzni ezeket az abszurd vádakat.

Szögezzük le: ez egy tudományos projekt, amit az MTA finanszíroz, mindenféle politikai hátsó szándék és becsatornázottság nélkül. 

Öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba: mivel foglalkozik pontosan a kutatócsoport? Milyen tevékenységek kötődnek eddig hozzá, milyen rendezvényeket szerveznek, milyen kiadványokat szándékoznak megjelentetni?

Négy nagy pillér köré szervezve folytatunk kutatásokat: diplomáciatörténeti kutatásaink lesznek-vannak, vizsgáljuk a trianoni összeomlás és a magyar társadalom viszonyát (eminens módon a gazdaságot, a menekültkérdést, a közellátást, a háborús erőszakot), a határok megszilárdulását (helyben és a térképen), illetve Trianon emlékezetét a magyar társadalomban, a szociológia, az irodalomtudomány vagy a művészettörténet eszközeivel.

Részletesebben erről a trianon100.hu honlapon olvashat az érdeklődő. Azt tervezzük, hogy 2021-ben 8-10 könyvet és számtalan cikket, tanulmányt tudunk letenni az asztalra a témában: konferenciák, népszerűsítő előadások, videók és blogbejegyzések mellett.  

Számíthatunk-e Trianonnal kapcsolatos – mondjuk így – kuriózumokra? Milyen újdonságok kerülhetnek elő 100 év múltán, vagy másként fogalmazva: előkerülhetnek-e olyan újdonságok, amelyek érdemben változtathatják meg a Trianon-képünket?

Óriási meglepetésekre nem számítok, de azokat sem zárnám ki teljesen. A témáink részben ezért úgy lettek kiválasztva, hogy a kutatás eddigi fehér foltjaira fókuszáljanak – ilyen például a menekültkérdés. Inkább új összefüggésekben bízom, abban, hogy megértsük az új államok állampolgársági politikáinak hátterét, vagy azt, hogy egyes döntések milyen nagyhatalmi logikák mentén születtek.

A román vádakra reagálva azt nyilatkozta, hogy az MTA-kutatócsoport „céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba”. Ezt milyen módon és milyen típusú kutatásokban tervezik megtenni? Hogy látja, létrejöhet valamiféle érdemi párbeszéd nemcsak a magyar és az utódállamok kutatói, hanem az eltérő történelmi narratívák képviselői között is? Ehhez kapcsolódóan: román nyelven is megjelentették a kutatócsoport „tisztázó”nyilatkozatát, érkezett-e bármiféle érdemi visszajelzés román részről?

Ilyet nem láttam egyelőre, de a nyilatkozatot sokan megosztották – nem csak magyarok –, több ezren olvasták, talán eljutott azokhoz is, akiket illet. Az érdemi párbeszédben hivatalból bízom. Szeretnénk, ha román, szlovák kutatókkal tudnánk beszélni vagy közös konferenciát szervezni ezekről a kérdésekről. Eléggé bízom a helyi, lokális történetek erejében, ami a közeledést illeti: hogy miképpen történt a váltás egy kisvárosban, annak talán már kevésbé van köze a nagy nemzeti narratívákhoz; legalábbis nehezebb rájuk húzni. 

Korábban évekig a Párizsi Magyar Intézetet vezette, tehát a szó földrajzi-fizikai értelmében is Trianon közelségében élt. Franciaországban – amely a románok számára, a latin/frankofón hagyomány miatt mindig is egyfajta mintaállamnak, „nagy testvérnek” számított – milyen mértékben része ez a téma a szakmai nyilvánosságnak vagy akár a tágabban értelmezett közbeszédnek?

Fájhat nekünk, de ettől még tény marad: Trianon ügye a nyugati szakmai nyilvánosságban nem önmagában jelenik meg, hanem az első világháborút lezáró békerendszerek egyik elemeként. A manapság kurrens transznacionális vagy összehasonlító történeti látásmódnak a pontszerű és nemzeti státuszú események kevésbé tartoznak az érdeklődési körébe. Dominál a hosszabb időtartam és a többes, a nemzeti szempontokat felülíró megközelítés.

Jövőre ünnepli Románia a „nagy egyesülést”, a gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulóját. Hogyan lehet ehhez magyar részről „helyesen” viszonyulni, diplomáciai vagy kultúrdiplomáciai szempontból? Ismeretes, hogy a magyar külügyminiszter tavaly megtiltotta a diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnep rendezvényein. Ebből kiindulva: lehet számítani a konfrontatív politika felerősödésére, akár magyar, akár román részről?

Aki látott már belülről nagykövetséget, az tudja, hogy december 1. mindig delikát ügy egy magyar külképviseleten, kormányoktól függetlenül. A múlt decemberi ügy hátterét nem ismerem, arról nem szeretnék nyilatkozni. Nem vagyok naiv, nyilván majd lesznek olyan nyilatkozatok, esetleg gesztusok az évfordulók környékén, amelyeket a másik fél barátságtalanként vagy ellenségesként értékel. A mi kutatásunk a nagy és szent tudomány nevében zajlik, az én érdeklődésem is ilyen természetű, ezekkel a félelmekkel nem tudok mit kezdeni. 

Nehéz nem észrevenni, hogy a Trianon-kutatócsoport ellen román akadémiai körökből (is) érkező támadások mögött sokkal inkább politikai motivációk húzódnak meg, mint tisztán történettudományi megfontolások. Lát-e esélyt arra, hogy a tudományos és politikai szempontok valaha is különváljanak, és tárgyilagos párbeszédet vagy akár vitát lehessen folytatni a Trianon-problémáról?

Én bízom benne, szorongó típusú optimista vagyok, a legrosszabb fajta.

Ablonczy Balázs
1974-ben született Budapesten. Történész, habilitált egyetemi docens, kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. PhD fokozatát 2004-ben szerezte, Teleki Pál a két világháború között (1921–1938) témájában. 2002-től 2007-ig a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Intézetének munkatársa, 2004-től tudományos főmunkatársa volt. 2002 és 2006 között a Pro Minoritate, 2006-tól a Kommentár című folyóirat főszerkesztője. 2007-ben rövid ideig a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársa Szentendrén, majd a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató intézetének tudományos munkatársa. 2008 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2011–2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. Többek közt a Trianon-legendák és A visszatért Erdély című, több kiadást megért munkák szerzője, legutóbbi műve Keletre, magyar! címmel jelent meg. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/21028
Bemutatta megingathatatlannak tűnő bizonyítékait a református egyház jogi képviselője, a csütörtöki bírósági döntés azonban teljes mértékben kiszámíthatatlan. Aztán Strasbourg következhet.
Kérdés: a kizárólag a lakók zsebét terhelő nagy homlokzatfelújítási kampány után mi lesz a graffitisekkel? Kitiltják őket? Járőrözni fognak a kedves városatyák? Na?
A mioritikus nemzeti mítoszokat élvezettel és szakértelemmel romboló román törtnész továbbra is kényelmetlen figura a nackórollert hajtó román gondolatvezérek számára.
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Az éppen zajló 4. Kolozsvári Zsidó Napokon hangzottak fel Eisikovits Mihály dallamai Laczkó Vass Róbert színművész előadásában, Nagy Gergő zongorakíséretével.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.