KMTG
Szerző: Főtér.ro
2017. május 4. csütörtök, 16:26
Mármint forintban. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó hirdette meg vers, mese, novella és regény kategóriákban.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) az egész magyar nyelvterületet átfogó novella-, vers-, mese- és regénypályázatot hirdet, méghozzá igen tekintélyes nyereményekkel.

A novella-, vers- és mesepályázatokon kategóriánként 1 millió forintos első, 500 ezer forintos második, és 250 ezer forintos harmadik díjak nyerhetők el, a regénypályázat első díja 5 millió forint, a második díj 2 millió forint, a harmadik díj 1 millió forint. A pályaművek beküldési határideje a novella, vers és mese kategóriák esetében 2017. szeptember 1. A regény megírására egy év áll rendelkezésre, ennek határideje 2018. május 3.

A pályamunkák – melyeknek nyelve értelemszerűen a magyar – esetében tematikus és életkori megkötés nincs, bárki pályázhat. A pályázatok jeligések, a jeligék feloldását külön borítékban kell mellékelni, melyeket a zsűri döntését követően közjegyző jelenlétében bontanak fel, ezt követően hirdetik ki a nyerteseket.

A beérkező pályamunkákat társadalmi-szakmai zsűri bírálja el, amely szintén pályázati úton kiválasztott irodalomtanárokból, könyvtárosokból, valamint a magyar irodalmi élet jeles alkotóiból áll.

A társadalmi zsűri pályázatának, illetve az alkotói versenypályázatok részletei és további információ a www.kmtg.hu honlapon, a Pályázatok menüpont alatt található.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/20979
Cserében Magyarország ismét támogatja Románia OECD-tagságát.
De azért fegyelmi vizsgálat indult a bántalmazott magyar diáklány ügyében.
A volt államfő szerint az utolsó pillanatig tárgyalni kellett volna a kisebbségellenes ukrán oktatási törvényről.
Besztercén történt az incidens, az RMDSZ ki van akadva.
A kétéves rendezvénysorozat az 1918-1920-as időszakra fókuszál
Jövőre kerékpárpróbákkal bővítenék a rendezvényt.
Még államtitkárként segített Teleorman megyei tulajdonba, majd magánhasználatba juttatni egy dunai szigetet és a folyam Pavel-ágának egy részét.
Nehéz másként értelmezni az RMDSZ-elnöknek a kolozsvári magyar ügyintéző iroda megnyitóján elhangzott szavait.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács nagyváradi ülésén nem mindenben értettek egyet a résztvevők, de abban igen, hogy tovább kell folytatni az autonómiaküzdelemet.
És akkor esetleg az erdélyi magyarok meg a székelyek meg más „tiltott népek” is vérszemet kapnak.
Fél éve „azonnali szerződésbontást” ígért Nagy Zoltán.
Pazar előadással kápráztatta el közönségét a Magyar Állami Operaház erdélyi turnéjának utolsó helyszínén, Kolozsváron. Azt ígérik, visszajönnek.
Befutott, nagy nevek és roppant ígéretes fiatalok rendeznek majd Kolozsváron, miközben a társulat rengeteget utazik bel- és külföldön.
Tamási Zsolt mellett a volt megyei főtanfelügyelőt, Ștefan Someșant is hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.