Felgyújtották Hans Hedrich aktivista autóját

A famaffia és a Schweighofer rétyi üzemének illegális elindítása ellen küzdő környezetvédőnek ez nem is a saját autója, kölcsönkapta. Gyűjtés indult a megjavítására.
Hirdetés
Tegnap este felgyújtották a Hans Hedrich erdélyi környezetvédő használta gépkocsit. Az aktivista épp sétálni indult a kutyájával, amikor észrevette, hogy ég a segesvári lakása előtt leparkolt autó – mondta el portálunknak. A fenti felvételen jól látható, hogy két helyen is megpróbálták felgyújtani az autót, vagyis szándékos bűncselekményről van szó.
 
Az autó egyébként nem a sajátja, hanem kölcsön kapta, hogy megkönnyítse a civil és kutatói projektjei igényelte kiszállásokat. Mivel Hedrich időben észrevette a tüzet, az nem semmisítette meg a gépkocsit, de így is jelentős, mintegy ezer eurós kár keletkezett benne.
 
Természetesen feljelentést tett a rendőrségen, amely még tegnap este kiszállt helyszínelni.
 
Hans Hedrich felgyújtott autója
 
Fotók: Hans Hedrich
 
Hans Hedrich a famaffiát, amely ellen évek óta küzd, illetve egy szomszédos családot gyanít a támadás mögött – részletezte a Főtér.ro-nak, de a kettő kombinációját sem zárja ki: hogy a vele ellenséges család a famaffia megbízásából cselekedett.
 
Hedrich a Neuer Weg környezetvédő egyesület alelnöke, négy éve lakik ismét segesvári szülőházában, és már régóta konfliktusban áll az említett családdal. Elmondta, hogy szomszédai már többször megfenyegették, betörtek a lakásába, loptak tőle. Hiába tett feljelentést, a rendőrség egyszer sem „fogta el” őket, gyanúja szerint ezek az emberek a rendőrség besúgóiként is működnek.
 
Hogy minél gyorsabban üzemképes legyen az autó, adománygyűjtés indult, a tűzkár elhárításához mintegy ezer euróra van szükség. Adományokat erre a bankszámlára lehet küldeni:
Asociatia Neuer Weg
IBAN: RO60RNCB0055137249280001
Banca Comercială Română, Sucursala Făgăraș
BIC/SWIFT: RNCB ROBU
Hans Hedrich 2013-ban jelentést írt a famaffiáról, sepsiszentgyörgyi civilekkel közösen próbálta megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer fenyővágóhídnak nevezett rétyi üzemének beindítását, amely a civilek szerint többet árt a környék természeti és gazdasági ökoszisztémájának, mint amennyi anyagi hasznot forgat vissza a helyi közösség életébe. Meggyőződésük, hogy a rétyi üzem jogtalanul szerezte meg a beindulásához szükséges engedélyeket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület bírósági úton igyekszik megsemmisíttetni.
 
 
Emellett Hans Hedrich nem rejti véka alá véleményét a SRI és Székelyföld intim viszonyáról, a zászlómizériákról vagy épp arról, miért bukta el Kolozsvár a versenyt a kulturális főváros címért.
 
A támadás miatt természetesen nem fog felhagyni környezetvédő akcióival, mondta el az M1 híradójának.

Hirdetés