A romániai közvéleménynek és sajtónak jelenleg sok vitatémája van: a téli parlamenti választás, a politikai szövetségek, a választási megvesztegetés, a szíriai helyzet, a migrációs válság, Putyin kijelentései, a Clinton–Trump viták vagy más bulvárízű témák, melyek kitöltik a beszélgetős műsorokat. Mindezen idő alatt mindenféle olyan események zajlanak, melyek fontosak a románokra és az országra nézve, főleg, hogy a területünkön zajlanak. Ezen eseményeknek következményeik lesznek egy viszonylagos jövőben, mi pedig újra felkészületlenek leszünk.

Megszoktuk, hogy a hóesés télen meglep minket, az árvizek pedig hirtelen elsöpörnek bennünket, miután évekig fejetlenül irtottuk az erdőket. A medvék „támadnak”, a befektetők távol maradnak, mi meg azon morfondírozunk, miért születtek a legrosszabb döntések úgy, hogy senki sem tett semmit. Ezeket azért nem kellene normális dolgoknak tekinteni.

Visszatérve a mi területünkhöz, ahol senki sem szól egy szót sem –

egyes magyar szélsőségesek idegengyűlölő megemlékezései

a magyar hatóságok védnökségével és finanszírozásával Erdélyben teljesen figyelmen kívül és be nem jelentetten zajlottak le. Egy-egy helyi újság vagy magyar online kiadvány véletlenül beszámol egyik-másik ilyen eseményről, melyek biztos nagy hűhót keltettek volna, ha történelmünk valamelyik vitatott figurája, Corneliu Zelea Codreanu, Ion Antonescu marsall vagy olyan kisebb kaliberű személyek állnának a középpontjában, mint a filozófus Nae Ionescu vagy a költő Nichifor Crainic.

Pontosabban mondva két olyan eseményről van szó, melyeken a Székely Hadosztályról emlékeztek meg – az egyik szeptember 10-én, a másik szeptember 26-án zajlott. Az egyik Csíkszeredában, a másik Nagyváradon. Azt mondhatnák, hogy igen… a magyaroknak is megvannak a maguk hősei. Tökéletesen egyetértek! De mi is a Székely Hadosztály?

Kikből állt a Székely Hadosztály?

Röviden tekintsük át az eseményeket. 1918. november 11-én véget ért az első világháború. Ausztria és Magyarország néhány nappal korábban, ugyanezen hónap 3-áján, 4-éjén aláírta a békeszerződést. A volt Osztrák-Magyar Birodalmon belül iszonyatos volt a helyzet: káosz, rendetlenség. Ilyen körülmények között jelenik meg Bécsben egy gondviselésszerű ember, aki valószínűleg jelentős rombolásoktól mentette meg Ausztria fővárosát. Iuliu Maniunak hívták. Maroknyi katonával (köztük sokan erdélyiek voltak) segít helyreállítani a rendet Bécsben. Aztán ez a nagy román Nagyváradra és Gyulafehérvárra megy, hogy résztvevője és előmozdítója legyen a december 1-i Nagy Egyesülésnek. Nem fogjuk idealizálni a helyzetet. Voltak viták, tárgyalások, csalódások és örömök, de mindent egybevetve Erdély a Román Királyság felé lépett.

Magyarország 1918. november 4-étől pezsgés és intézményi káosz által jellemzett időszakba lépett. Sokan elégedetlenek a háború elvesztésével, a volt birodalom különböző régiói által hozott döntésekkel, melyek el akartak szakadni és más államokhoz akartak csatlakozni.

Sok magyar Nagy-Magyarországról álmodozott,

mely a képzeletükben olyan területeket is magába foglalt, ahol a magyar etnikumúak alig néhány százalékát jelentették a lakosságnak. Ebben a nyugtalan légkörben, 1919 márciusában a társadalom egy része Kun Béla kommunizmusa felé fordult, aki március 21-én államcsínyt hajtott végre, és a vörös gárdák élén átvette a hatalmat. Nagy-Magyarország megmentésének mentoraként mutatkozott be, radikális lépéseket téve Erdély és Szlovákia visszaszerzéséért. Megsemmisítette Károlyi Mihály utasítását, melynek értelmében az adminisztratív apparátusnak nem kellett többé megjelennie a hivatalában, és támogatta a románok elleni megtorló erők létrehozását a volt rendfenntartó erők tagjaiból. A haza védelmére fegyverbe hívott minden hazafias erőt, összegyűjtve ezzel a társadalom minden söpredékét, a visszaeső bűnözőket is beleértve. Egyetlen hónap alatt sikerült összegyűjtenie egy nagyjából 150-200.000 fős hadsereget, melyet a kiürített raktárakból és a magyar területről visszavonulóban lévő osztrák csapatok lefegyverzéséből szerzett fegyverekkel és lőszerrel szerelt fel.

Kun Béla 1919 áprilisában támogatta a bécsi anarchista lázadást, és Csehszlovákia és Románia ugyanazon hónapon belüli megtámadásával az volt a célja, hogy a bolsevik Oroszországgal egyesítse Magyarországot.

A magyar hadsereg magját Erdély területén a 3 dandárból álló Székely Hadosztály képezte,

melyhez társultak még a csendőrségből, a nemesi közigazgatás embereiből és a meggazdagodásra vágyó kalandorokból álló megtorló osztagok is.

Kun Béla április 16-án hadat üzent Romániának és az egész román fronton támadást indított. Erre válaszul a román hadsereg két gyalogsági és két hegyivadász hadosztállyal ellentámadást indított, bekerítette és kapitulációra kényszeríti a székely hadosztályt, megfosztva ezáltal a magyar hadsereget elitegységétől. A román hadsereg északi irányban folytatta előrenyomulását, enyhítve az ukránok és Kun Béla csapatai által bekerített csehszlovák csapatokra nehezedő nyomást és megakadályozva az előbbiek egyesülését.

Röviden, nagyjából erről a történelemről szoktak megemlékezni a Székely Hadosztály esetében, mely kommunista jellegű hadsereg volt (bár jobban illene rá a félkatonai egység elnevezés), mely számos rablásra és zaklatásra vetemedett az erdélyi civil lakosság ellen.

Visszatérve a jelenhez: az ilyenfajta megemlékezések a kommunizmus összes áldozatára nézve sértők. Magyarország, Romániához hasonlóan, ötvenévnyi kommunizmus elszenvedésére kényszerült. Magyarországot 1956-ban valósággal elsöpörték a szovjet tankok, amikor megpróbálta emberarcúvá változtatni a rezsimet. Az 1989. decemberi forradalom pedig győzelem volt Románia számára, de nagy vérfürdő is, melyben ártatlan emberek haltak meg.

Ki támogatja az ilyenfajta eseményeket?

Vajon önökben is felmerül a kérdés, mint bennünk – ki támogatja az ilyenfajta „hazafias” eseményeket? Mindkét eseménynek van egy közös pontja: a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Ez nem bizalmas és nehezen kideríthető információ. A két eseményről beszámoló újságok mindkét esetben díszhelyen említik ezt az intézményt.

Micsoda a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet? Egy történelmi profilú intézmény, melyet Székelyudvarhely volt polgármestere, Szász Jenő és Fráter Olivér, az intézet alelnöke vezet. Aki számára ez utóbbi nem ismerős, elmondjuk, hogy a fasiszta és antiszemita író, Nyirő József maradványainak újratemetésével kapcsolatos botrányról ismert.

Pontosabban mondva a magyar hatóságok és ez az úriember, aki a budapesti hatóságok megbízottja volt Nyirő József író romániai újratemetése ügyében, 2012 tavaszán megpróbálták Székelyudvarhelyen újra eltemetni ezt a rendkívül vitatott alakot. A román állam, de a fő nemzetközi zsidó szervezetek is ellenezték ezt, mert

a román társadalom egyáltalán nem tartja elfogadhatónak Nyirő Józsefet,

mint ahogy sok más antiszemita és fasiszta szimpatizánst és támogatót sem. A 2012-es esemény nem volt elszigetelt eset, ugyanis a román állam szuverén álláspontja ellenére folytatódtak az antiszemita író újratemetésére és kultusza létrehozására tett kísérletek.

A Gândul lap érdekes jellemzést közölt erről a figuráról: „Nyirő József két évtizeden keresztül lankadatlan írói, filozófusi és újságírói tevékenységet végzett, ugyanakkor, jó barátjával, Wass Alberttel – a jövőbeni háborús bűnökért elítélttel – együtt egyre nagyobb szerepet vállaló politikussá vált a Magyar Nemzeti Párt, majd annak 1939-es betiltását követően a bécsi diktátum után, 1940 decemberében, Budapesten létrehozott Erdélyi Párt tagjaként. Amit nemcsak írásaival, hanem „konkrét tettekkel” is bizonyított: a kolozsvári magyar konzul, dr. Bothmer Károly egyik jelentése szerint Nyirő József volt azon „züllött, sovén és fasiszta elemekből álló terrorista csoportok” egyikének a vezetője, melyek

románokat támadtak meg, bántalmaztak, gyújtottak fel, terrorizáltak és gyilkoltak

Kolozsváron és környékén a horthista (helyesen, horthysta – a szerk.) csapatok 1940. szeptember 11-i megérkezését megelőző napokban.

Röviddel később, az erdélyi magyarok képviselőjeként a magyar Parlamentben, Nyirő József Magyarország fővárosában telepedett le, ahol elindította a Magyar Erő című folyóiratot, a horthysta–szálasista rezsim pánmagyar, sovén és antiszemita propagandájának egyik legerőszakosabb eszközét. (…) Horthy Miklós támogatója lett, miután „magyar hozzáállás” miatt kitüntette a „Corvin-koszorúval”. Nyirő József azután is kitart ezen irányvonala mellett, hogy Magyarországon 1944 októberében a Szálasi által vezetett Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom átvette a hatalmat, „teljes elhivatottsággal” vállalva szerepet ideológiája (a magyarországi és észak-erdélyi zsidók kiirtása) hirdetésében. 1945 márciusában, a Szálasi-kormány tagjaival és magyar parlamenti kollégáinak többségével együtt Ausztriába szökött a német hadsereg egyik konvojával, majd egészen Németországig folytatta az útját, ahol az amerikai ellenőrzés alatt álló övezetben lakott, a Franco fasiszta Spanyolországában száműzetésben működő magyar kormány nemzeti oktatási minisztere tisztséget töltve be.”

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségéhez visszatérve: Szász Jenő és Fráter Olivér Magyarország Parlamentje elnökének, Kövér Lászlónak a támogatását élvezik, aki kabinetfőnökével, Veress Lászlóval együtt 2012-ben fáradhatatlanul küzdött Nyirő József újratemetéséért, nem véve figyelembe, hogy a gesztus már önmagában

a román–magyar kétoldalú kapcsolatok példa nélküli megromlásához vezetett.

És úgy tűnik, a kérdéses személyek nem fogták fel, hogy az egész nemzetközi közösség elítéli a gesztusukat. Ez a gesztus annál is inkább érthetetlen, hogy egy olyan valakinek, aki 1998 környékén a magyarországi titkosszolgálatok tevékenységét vezette, mint Kövér László, tudatában kellene lennie az összes ilyen jellegű érzékenységnek. Újabban azt látjuk, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet finanszírozza a Brassó megyei Zsomboron lévő Nyirő József-emlékház felújítását és sajnos nem olyan értelemben, hogy a fasizmus, az antiszemitizmus vagy a kommunizmus szörnyűségeinek múzeumává változtassák, hanem ellenkezőleg, hogy ezt az ideológiát és a neorevizionizmust dicsőítsék.

Sőt, az említett személyek a Székely Hadosztályról megemlékező két akció szervezőiként is megjelennek, melyek ugyanolyan provokatívak voltak, mint a fasiszta magyar író újratemetésére tett sikertelen kísérlet, mert az idén szeptemberi események a Romániára támadó bolsevik félkatonai csapatokról emlékeznek meg.

Állításaink még súlyosabb vádaknak tűnnek, ha figyelembe vesszük, hogy a két ország az EU és a NATO tagjai. Ráadásul mindkét országban egy sor törvény és szabályozás ítéli el a kommunizmust, a fasizmust és az idegengyűlöletet. Ezért döntöttünk úgy, hogy

közreadjuk a magyar sajtóban az általunk említett eseményről megjelent két cikk fordítását.

A Székely Hadosztálynak szentelt emlékmű leleplezése (a www.szekelyhon.ro-n megjelent cikk fordítása)

„Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.

Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.

„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.

Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk, azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon maradni.”

Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”

Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekaroknak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.

„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ő megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy meg tudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmaradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma, aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását, és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni.”

Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója, Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.

Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzen. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. (A cikkben közölt fordítás kihagyta a következő mondatot: „Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.”, és az utána következő idézetet és Gergely Istvánnak tulajdonította – a szerk.)

„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem legyen felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.

A „Kapitány” dicsérete

A második esemény nem másról emlékezik meg, mint magáról e Székely Hadosztály parancsnokáról. A szeptember 23-i eseményt szeptember 19-én harangozza be elektronikus kiadásában a Reggeli Újság napilap, aztán be is mutatja a 2016. szeptember 26-i számában.

„A magyar történelemnek vannak olyan jelentős személyiségei, akik példát mutattak hősiességből és hazaszeretetből és akikről a mai emberek, sajnálatos módon, túl keveset tudnak. Ilyen hős volt Kratochvil Károly székely tiszt is, akinek az emlékére (halála 70. évfordulóján) pénteken, 2016. szeptember 23-án emlékkonferenciát tartottak Nagyváradon a Királyhágó-melléki Református Egyházközség, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Katonatörténeti Intézete és Múzeuma és a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködésével. Az eseményre a Református Egyházközség új székházában került sor.

Forró László pap házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kifejezve örömét, hogy sikerült Nagyváradon megrendezni ezt a konferenciát. Ezt követően Csűry István püspök szólalt fel és elmondta, hogy ebben az irányt vesztett világban sokan szállnak szembe, sokan vannak azok ellen, akik cselekedni akarnak, a közösség javára akarnak építkezni, de ahogy az a Bibliában is szerepel, ha Isten velünk van, ki van ellenünk? Egy ilyen bátor és határozott magyar volt Kratochvil Károly is, akinek a hősiessége és hazafisága példa lehet minden magyar számára, aki a hazájáért és a hitéért harcol. Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos életben tartani a székely és magyar hősök emlékét. Balla Tibor alezredes, magyarországi katonai történész megjegyezte: „Hazánkat védő hős katonáink emlékének illő tisztelete kötelező a nemzet fennmaradásához és a múltbéli kincsek megőrzéséhez.”

A konferencia egy első és második világháborús emléktárgyakat bemutató kiállítás megnyitójával kezdődött. A konferencia előadói között ott volt Balla Tibor, Stencinger Norbert, Gottfried Barna, Fráter Olivér (a Nemzetstratégiai Kutatóintézet aligazgatója), Nagy Szabolcs, Sárközi Zoltán. Az előadók arra a következtetésre jutottak, hogy Kratochvil Károly a történelem egyik, méltatlanul elfeledett nagy személyisége volt, aki a Székely Hadosztály parancsnokaként áldozatkészségről és hazaszeretetről tett tanúbizonyságot, katonáival együtt, miáltal generációk példaképévé vált. A két világháború között jelentős közéleti szerepet töltött be. Több revizionista szervezet vezetőségi tagja volt: a Székely Hadosztály Egyesület, az Országos Frontharcos Szövetség, az Erdélyi Férfiak Egyesülete, a Turáni Vadászok Egyesülete. A legfelsőbb körökkel is jó viszonyt ápolt, Horthyval, Telekivel és Bethlennel állandó kapcsolatban állt. A konferencia záróakkordjaként felavatták a magyar királyi 4. gyalogezred emléktábláját.”

Nem elemezzük mindegyik szöveget külön-külön, de tény, hogy a román állam elleni provokációt jelentenek, ugyanakkor fasiszta és kommunista ideák terjesztését szolgálják. Talán erről kellene beszélni a román közvélemény szintjén, amikor kerül rá idő…

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.